Ismét tüntettek Debrecenben az akkumulátorgyár ellen

A Kossuth téren tüntettek a civilek a tervezett akkumulátorgyár megépítése ellen. Népszavazást akarnak kezdeményezni, az aláíráshoz aktivistákat keresnek. 

2023. február 4., 19:40

Szerző:

A Kossuth téren gyűlt össze a tömeg, amely szerint hibás döntés a városba hozni a beruházást. Nemtetszésüknek hangot is adtak. A résztvevők többek között beszámoltak arról is, újabb népszavazást kezdeményeznek, az aláírásgyűjtéshez pedig aktivistákat keresnek – írja a Dehír.

„Most úgy érezzük, hogy megszűnt a politikusok iránti bizalmunk. Ki akarják húzni a lábunk alól a talajt, pedig mi fizetjük őket. Egy mezőgazdasági Magyarországból akkumulátor nagyhatalmat akarnak, amikhez nincsenek meg alapvető feltételek”

– mondta Perge Julianna főszervező, aki szerint közérdek az akkumulátorgyár megszüntetése, és összefogásra van szükség, hogy ezt elérjék.

A kínai CATL akkumulátorgyárral kapcsolatban minden felszólaló kritikát fogalmazott meg. Többek között a vízfogyasztással és az esetleges légszennyezettséggel kapcsolatban kifogásolták a szakhatóságok adatait, és az itt élőkre gyakorolt hatását a gyárnak. Ugyanakkor a tüntetőknek az sem tetszik, hogy az akkumulátorgyárban külföldi vendégmunkások – mongolok, thaiföldiek – dolgoznak majd, nem magyarok.

A tüntetésre a helyiek mellett Mikepércsről, Püspökladányból, Nyíregyházáról és Miskolcról is érkeztek. A rendezvényen bejelentették: csütörtökön újabb népszavazási kezdeményezést nyújtottak be.

A Debreciner élőben közvetítette az eseményt:

(Kiemelt képünk illusztráció: tüntetés az akkumulátorgyár ellen. Forrás: Facebook)

10:33

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.