Ismét több százezer forintot zsebelt be egy fideszes honatya
Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, Hatvan polgármestere hónapokon át törvénytelenül, két helyről is fölvett költségtérítést.
Szabó Zsiga Marcell miskolci alpolgármesterhez és Papcsák Ferenc zuglói első emberéhez hasonlóan annak ellenére vette fel parlamenti és önkormányzati költségtérítését, hogy ezt a képviselőkre vonatkozó szabályok tiltják. Így négyre emelkedett a feketepénz-botrányban érintett honatyák száma, a KDNP-s Kalmár Ferencről is a Blikk írta meg elsőként, hogy két állami cég felügyelőbizottságától is pénzt kap, amit tilt a törvény.
Szabó lapunknak azzal védekezett: nem tudott erről. - Első ciklusom ez az Országgyűlésben és Hatvan élén, nem tudtam, hogy tiltják a szabályok, ha mindkét helyről felveszem a költségtérítést - mondta a Blikknek Szabó Zsolt. A képviselő azt állítja: már januárban figyelmeztették a „hibára" kollégái, és visszafizette a pénzt.
Erre utal az Országgyűlés honlapján a politikus oldala is. Választókerületi pótlékával kapcsolatban az interneten szereplő 2011. februári adat mínusz 23 870 forint, vagyis be kellett fizetnie. A korábbi adatok szerint Szabónak megválasztása után bruttó 100 ezer forint költségtérítést szavazott meg a hatvani képviselő-testület, az Országgyűléstől pedig havi 400 ezres választókerületi pótlékot vett fel. A törvény szerint - amire az Országgyűlés januárban valamennyi képviselőt külön figyelmeztetett - a politikusok nem kaphatják meg teljes összegű választókerületi pótlékukat, ha önkormányzati tisztségük után is kapnak költségtérítést - írta a
Blikk.A honatyának valószínűleg emiatt miatt a Fidesz etikai bizottsága elé kell állnia, de komoly félnivalója nincs. A Blikk által ugyanilyen ügyben leleplezett Szabó Zsiga Marcellt 150 ezer forint büntetés fizetésére kötelezték, de nem kellett lemondania. Az etikai bizottság számoltatja el a költségtérítéssel szintén duplázó Papcsák Ferenc volt elszámoltatási kormánybiztost is szerdán.A költségtérítések ügyében Molnár Csaba szocialista képviselő Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, mert kíváncsi arra, indul-e eljárás a honatyák ellen.