Iskolapélda – Tiszarádon a polgármestert követve akar szegregált iskolát a cigányság
– Borzasztó szégyen ez Tiszarádra. Aki írta azt a névtelen levelet, álljon ide elém! Mindig választások előtt csinálja ezt a cirkuszt az az illető. Az egész csak a polgármester ellen irányul – mondja egy idősebb asszony.
A helyszín Tiszarád, egy kicsiny település Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kemecsei járásában. A szóban forgó névtelen levél korábban íródott, még a nyár folyamán, a címzettje a roma gyerekek minőségi oktatásáért küzdő aktivista, Glonczi László, Nyíregyházán élő roma ember, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnöke. A levelet az egyik helyi szülőtől kapta, aki azt írta: az ő gyerekei Beszterecre jártak iskolába, és elégedett volt ott az oktatással. Viszont a polgármester azt szeretné, ha lenne iskola Tiszarádon, s ennek érdekében aláíratott velük egy papírt.
„Ha nem írtam volna alá a papírt, lehet, hogy nem lenne munkám” – áll a névtelen levélben.
Az előzmények megértéséhez tudni kell, hogy a tiszarádi, cigány többségű, csak alsó tagozatot működtető iskolából, amely a Besztereci Móricz Zsigmond Általános Iskola tagintézménye, tavaly kilenc kisgyermeket egyszerre vettek ki. A kilenc gyerek ugyanis egy családból való volt, és a gyámhivatal más-más településeken helyezte el őket. Az iskola létszáma így négyre csökkent, s négy gyerekkel még a kisvárdai tankerület sem erőltette a működést, amit törvény is tilt. Az iskola körüli problémákat tavaly épp Glonczi László hozta nyilvánosságra. Egy tanév kimaradt: a tanköteles tiszarádi roma gyerekek zöme tavaly Beszterecre járt, ami egy jóval nagyobb létszámú, felszereltebb iskola. Ide még járnak nem romák is, bár egyre kevesebben. És innentől kezdve a történet kettéválik: a szülők többsége azt állítja, hogy az ő kezdeményezésükre, mindenesetre a település polgármestere 17 szülő aláírásával kérelmezte a tankerületnél a tiszarádi kisiskola újranyitását. Ha nyolc gyerek esetében kérik az iskolát a szülők, akkor a településnek ezt biztosítania kell. Sem Pásztor Gyula Csabáné, a kisvárdai tankerületi központ vezetője, sem pedig az illetékes kormányhivatal nem vizsgálta, hogy vajon a beiratkozó gyerekek milyen körülmények között élnek, kapnak-e rendszeres gyerekvédelmi kedvezményt – ami arról tanúskodik, hogy a gyerek nagyon nagy szegénységben él –, hányan hátrányos helyzetűek, milyen származásúak. Ez szerintük nem feladatuk. Már csak azért sem, mert „megfelelő számú tanuló beiratkozása esetén az oktatás megszervezése jogszabályi kötelesség, az érintettek etnikai hovatartozásától függetlenül”.
A tankerület szerint önmagában az a tény, hogy egy iskolában magas a roma diákok aránya, még nem jelent szegregációt, „amennyiben az arányuk megfelel az adott település etnikai összetételének, vagyis a településen eleve magas a romák aránya, hiszen természetes, hogy a településen élő gyerekek a helyi iskolába járnak”. Csakhogy a gyerekek érdekében lehetett volna vizsgálni azt is, hogy mi a jó nekik: egy alsó tagozatos, kis létszámú cigányiskola, ahol összevont évfolyamokon tanulnak a gyerekek, vagy a besztereci nagy iskola, ami nyolc kilométernyire, a helyközi járattal épp tízpercnyi utazásra van, több szolgáltatással, nagyobb gyereklétszámmal? A tiszarádi telephely újranyitásáról értesítette Glonczit névtelen levélben a szülő, s e történetet írta meg lapunk is.
És most dühös és felháborodott mindenki: az érintett roma szülők, a település irányítói jegyzőstül, alpolgármesterestül, polgármesterestül. A konfliktusok miatt Glonczi megbeszélést kezdeményezett, ami órákon át tartó hangos szóváltássá fajul a tiszarádi polgármesteri hivatal előtt. Az épületbe sem stábunk, sem Glonczi nem teheti be a lábát. Az emberek egymás szavába vágva kiabálják, mennyire fontos nekik a helyi iskola.
– Ha a gyerekem beteg, könnyebb őérte bemennem az iskolába, ha nem Beszterecre kell utaznom. Ha hirtelen kell őt hazahozni, nem kell, hogy fuvaros után nézzek – mondja egy fiatal anya, aki helyben közmunkás.
Egy férfi folyamatosan azt hajtogatja, hogy itt a lakosság 80 százaléka roma, a nem romák pedig idősek, nincs iskoláskorú gyerekük, hát akkor hogyan lehetne elkerülni a szegregációt.
– Három kisgyerekem van. Az egyik beteges. Hogyan engedjem el őket a helyi járattal? Megmondták Beszterecen a pedagógusok: csak addig vállalják a gyerekekért a felelősséget, amíg az iskola falai között vannak. Ahogy elindulnak haza, már nem – vág közbe egy másik fiatal anya
– Engem is a buszozás bosszant. Ha a gyerek otthon hagyja a bérletét, már föl se szállhat, és akkor hiányzik az iskolából! – így egy középkorú asszony. Ő az unokáit félti. Ha kell, mondja, a budapesti minisztériumig is fölutazik, csak hogy a tiszarádi kisiskola megmaradásáért kiálljon.
– El vagyunk keseredve, amióta meghallottuk, hogy egy alapítvány be akarja záratni az iskolánkat. Itt, Tiszarádon külön odafigyelést kapnak a gyerekek. Én is itt tanultam, tudok is írni meg olvasni – mondja egy korosodó nő.
Pap Endréné, a falu korábbi polgármestere lép hozzánk, s szavaiból kiderül, hogy szerinte akkor, amikor az utódja a tankerülettel az újranyitásról tárgyalt, lényegében csak a népakaratnak engedelmeskedett. Ráadásul a faluban csak roma gyerek van, miközben két tanítónő oktatja őket, s van takarító, illetve egy konyhás is, aki az ebédeltetést bonyolítja. Besegít a munkába egy közhasznú munkás is.
– Itt nem egyszerűen csak tanítanak a pedagógusok, hanem érzelmi nevelő munkát végeznek. Az oktatás színvonala pedig nem az épület állagától és felszereltségétől függ, a legfontosobb az ott dolgozó pedagógusok felkészültsége – mondja Mazurák Györgyné alpolgármester, s azt is hozzáteszi: Tiszarádon összetartanak romák és nem romák. Itt „mindig példás volt az együttélés”, s ezt irigylik tőlük a környékbeliek.
Egy, az iskolában korábban tanító idős asszony is beszélgetni kezd. A férje 1958-ban, míg ő 1962-ben kezdett itt oktatni. Akik korábban a tanítványai voltak, ma már a gyerekeiket járatják ide. Az épület előtt álldogáló szülők közül többen is „én is, én is” felkiáltással jelzik, ki mindenki járt annak idején hozzá. Aztán egy hivatali dolgozó is megjelenik, aki készséggel elárulja, hogy a besztereci központi iskola is a gyerekszám csökkenésétől szenved, így ők is szeretnék megnyerni a szülőket, hogy inkább odajárassák a gyerekeiket.
– Az óvoda, az iskola és az egyház tartja össze a falut. Higgye el, itt nincs se széthúzás, se veszekedés – szögezi le egy roma nő, majd egy férfi közbevág: – Harcolunk a végsőkig az iskolánkért!
Mindehhez Glonczi Lászlónak is van hozzáfűznivalója. Véleménye szerint a kisvárdai tankerület és az illetékes kormányhivatal, a Kemecsei Járási Hivatal megszegte az egyenlő bánásmódról szóló törvényt.
– Elmulasztották értesíteni a helyi kisebbségi önkormányzatot. Amikor közérdekű adatkérésben lekértem, hogy a tiszarádi iskolában jelenleg tanuló 19 gyerekből hányan kapnak rendszeres gyerekvédelmi kedvezményt, illetve hányan hátrányos helyzetűek, azt válaszolták, nincs adatuk a gyerekekről. De ez hazugság. Hiszen a gyerekek nagy többsége a besztereci iskolából lett visszaíratva, vagyis már keletkezett róluk adat az előző tanévben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az állami intézményfenntartó és a kormányhivatal is hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjön egy teljesen szegregált iskola Tiszarádon. Igaz, hogy a szülők a szabad iskolaválasztás jogára hivatkoznak, de a hivataloknak és a döntéshozóknak ettől függetlenül tekintettel kellett volna lenniük az egyenlő bánásmód törvényre. A tavalyi tanévben, amikor az iskola zárva volt, és Beszterecre kellett a gyerekeknek járniuk, sem az önkormányzat, sem a tankerület nem biztosított iskolabuszt. Pedig az sokat segített volna ezeknek a családoknak. Vannak olyan települések, ahol ezt sikerül megoldani, s házról házra járva szedi össze a busz a gyerekeket. Nem véletlenül, hiszen egy iskolabusz üzemeltetésének éves költsége, a gyerekeket kísérő pedagógus és pedagógusasszisztens bérével együtt, csak a töredéke annak, amennyibe a kisiskola éves fenntartása kerül.
Én megértem a tiszarádi szülők felháborodását, de ez az iskola akkor is törvénysértően működik
– mondja a jogvédő, emlékeztetve: a szegregáció súlyosságát jelzi, hogy az Európai Bizottság 2016-ban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek elkülönítése miatt.
Ezzel az eljárással kapcsolatban az Emmi lapunknak azt nyilatkozta: felháborítja „a Magyarországgal szembeni kettős mérce (…) Az uniós romaintegrációs stratégia sokat meríthetne a magyar modellből, például a cigány gyermekek integrációját és fejlesztését segítve Magyarország bevezette a kötelező óvodáztatást 3 éves kortól, a kötelező iskoláztatást 6 éves kortól; és a romák foglalkoztatásában is jelentős eredményeket értünk el. Korábban százezrek tengődtek segélyen, ma pedig munkából és rendszeres jövedelemből élnek és tudják eltartani gyermekeiket. A kormány további lépéseket tesz a cigányság társadalmi felzárkóztatásért” – írta lapunknak a humántárca, mintha nem is tudna arról, hogy a magyar kormány 2011-ben aláírta az EU Framework for National Roma Integration Strategies up to 2020 elnevezésű stratégiát, amelyben vállalta: csökkenti a szegregációt.
A káros folyamatok felerősítésében az egyházak is szerepet vállalnak. Erről Beer Miklós akkori váci püspök is őszintén szólt, amikor pár éve rávilágított: az egyházak mohók voltak, amikor az önkormányzatok az államosítás elkerülése érdekében átadták nekik az iskoláikat. Azok a szülők, akiknek gyermeke addig állami iskolába járt, átíratták őket az egyházi intézményekbe, ahol elitképzésre törekszenek. Ezzel párhuzamosan nőtt az állami iskolákban maradt cigány tanulók aránya. Persze az állam, ha akarná, fékezhetné is ezt a folyamatot. Azzal például, hogy nem ad engedélyt egyháznak (alapítványnak) iskolanyitásra, ha ezzel növeli helyben a szegregációt. Vagy csak úgy adna, hogy nem válogathatná ki a jobb helyzetű gyerekeket.
Tiszarádon egyébként, nem messze a romák házaitól, kialakítottak egy fitneszparkot. A láthatóan senki által nem használt sportparkot a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program biztosította. Hogy mennyibe került, nem tudni, de hasonló parkok árából kiindulva úgy öt-tízmillió forint között költhetett rá a kormány. A száradó kukoricás mellett nem egy játszótér is áll. Azt már nagyrészt a humántárca által kettős mérce alkalmazásával vádolt Brüsszel finanszírozta. Az uniós polgárok közel ötmillió forintot fordítottak egy olyan játszótérre, amelyhez a felhasznált anyagok ára nem éri el az egymillió forintot sem. De hát van, amire telik, és van, amire nem. / Ónody-Molnár Dóra
