Abszurd közbeszerzés miatt szólt közbe az Integritás Hatóság

A Miniszterelnökség jogsértő közbeszerzéssel keresett volna közbeszerzési szakértőket, ám végül visszavonták a 470 millió forintos tendert.

2023. szeptember 20., 18:23

Szerző:

Bár az okokat nem tüntették fel, a döntés azután született meg, hogy az egyik pályázó panaszt tett. Augusztus végén azonban az Átlátszó közbeszerzési szakértője kiszúrta, hogy a tendert ismét kiírták, méghozzá ugyanolyan feltételekkel. Úgy tűnik azonban, nem csak mi tartjuk problémásnak az eljárást: az Integritás Hatóság a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult jogorvoslatért – írja az Átlátszó.

Augusztus végén azt írta az Átlátszó, hogy:

újra kiírta a Miniszterelnökség a június végén visszavont, közbeszerzési tanácsadók kiválasztására kiírt jogsértő közbeszerzési eljárást. Az eset azért volt teljesen abszurd, mert éppen azokat a szakértőket keresték a felhívással, akik a közbeszerzések szabályosságát vizsgálták volna – többek között az uniós források felhasználásánál.

Az első alkalommal a pályázó többek között azt kifogásolta, hogy a Miniszterelnökség „valamennyi közbeszerzési rész vonatkozásában jogellenesen határozta meg az alkalmassági minimumkövetelményeket”, továbbá a kiírásban túl sok volt a tervezhetetlen elem, a kötbér pedig aránytalanul magas.

Annak a tendernek végül nem lett eredménye, mert a Miniszterelnökség visszavonta azt. Aztán újra nekifutottak a kiírásnak, amit azonban láthatóan változatlan feltételekkel indítottak meg – talán abban reménykedve, hogy ezúttal nem támadják meg a pályázók – vélekedik az Átlátszó.

Ez a várakozásuk azonban eddig nem igazolódott be: a forgatókönyv ugyanis eddig ugyanaz, mint az előző tender esetében. Egy pályázó ismét előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be, kifogásolva a kiírás jogsértő feltételeit, a Miniszterelnökség pedig ismételten elutasította azt. Ezután újabb panasz érkezett: ez már a túl alacsony óradíjakat kifogásolta az ajánlattevők esetében. A Miniszterelnökség erre is választ adott (nyugtatni próbálta a panaszost).

Továbbá: a szerződés teljesítésére képes ajánlattevői kör alkalmasságának megítélésére szolgáló szempontrendszer relativizálódik, nem állapítható meg annak arányossága, amennyiben hiányzik az a viszonyítási pont, amelyhez az ajánlatkérő az alkalmasságot igazította.” „Az Integritás Hatóság által benyújtott hivatalbóli kezdeményezéséről a Közbeszerzési Döntőbizottság dönt, melyre vonatkozó határozatát a honlapján közzéteszi”

– írta Mehlhoffer Tamás, az Intergritás Hatóság vezetője.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: 168.hu arhív)