Senkinek nem lesz ingyenes a parkolás ebben a budapesti kerületben

Sokkal nehezebb lesz a parkolás a főváros egyik kerületében.

2024. október 18., 15:34

Szerző:

Nemsokára jelentősen módosulhat a parkolás, miután egy új reformcsomagról is szavaznak a főváros VII. kerületében – írta meg az ajardaagyalogosoke.hu.

Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter a Facebook-oldalán posztolt a témával kapcsolatban. Ebből kiderült, hogy Józsefvárosban már bevált egy hasonló modell, és 2025-től a VII. kerületben is hasonló intézkedéseket vezetnének be a tervek szerint.

Jelenleg a helyi lakosok ingyenesen parkolhatnak a kerület utcáin: lakásonként minden első autóra jár ez a kedvezmény, amely a portál szerint már csak azért is aggályos, mert így a közterületből minden autótulajdonos 13,75 négyzetméternyi, vagyis egy parkolóhelynek megfelelő méretű területet magáncélra használ, miközben aki nem rendelkezik autóval, annak nincs joga a közterület ilyen jellegű, huzamosabb ideig tartó használatára.

A parkolás sok feszültséget szült a kerületben

A polgármester arra is kitért a posztjában, hogy a kerület összes közterületének 20 százalékán autók parkolnak, így a gépjárművel nem rendelkező erzsébetvárosi lakosoknak azzal is együtt kell élniük, hogy emiatt kevesebb a zöldfelület a város ezen részén, és a levegő is jóval szennyezettebb, mint például a hegyvidéki területeken.

Niedermüller Péter szerint a parkolás rendszer túltámogatottnak minősül a VII. kerületben. Említést tett az asztmás betegek növekvő számáról és arról is, hogy sokan indokolatlan kedvezményben részesülnek, ami igazságtalan a kerület más lakóival szemben.

A portál azt is hozzáteszi, hogy az összes rendelkezésre álló parkolóhelynél, amelyek száma 7 203, másfélszer több engedélyt adnak ki, így esély sincs a parkolás a nap bizonyos időszakaiban. Eközben a parkolóházak és mélygarázsok kihasználtsága folyamatosan csökkent, a szabálytalan parkolások száma pedig nőtt.

Megjegyzik: igazságtalan, hogy a közterület használatáért akár több tízezer forintot is ki kell fizetni abban az esetben, ha valaki például egy lomtalanításkor vagy költözéskor egy konténert szeretne elhelyezni a ház előtt néhány órára, ám az autótulajdonosok ingyen használhatnak egy nagyobb területet is.

Niedermüller Péter kifejtette, hogy az önkormányzat parkolási rendeletének módosítását is tárgyalni fogja hamarosan a képviselő-testület. Amennyiben elfogadják, akkor 2025. január elsejétől a helyi lakosoknak is fizetniük kell: az első autóra évi 36 ezer, a második autóra 72 ezer forintos parkolási hozzájárulás megfizetésére kötelezik őket az adminisztrációs díjon felül. A polgármester hozzátette: ezzel még így is kedvezményesen parkolhatnak. A díj megfizetése alól mentesülnek az egészségügyi dolgozók és a mozgásukban korlátozottak, 50 százalékos kedvezményre pedig a nyugdíjasok, illetve a 3 vagy több gyermeket nevelő családok jogosultak.

Az ingyenes parkolást Budapest több kerületében már korábban megszüntették, és a tapasztalatok alapján mindez azt eredményezte, hogy jóval kevesebb autó parkolt a környéken. Mindehhez az is hozzájárulhat a szakértők szerint, hogy sok esetben az autótulajdonosok a közterületen csak tárolták a gépjárműveket, amelyek nem is voltak aktív használatban, esetleg a szomszédos kerületekből hozták át azokat.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)