Óriási változás előtt az albérletpiac – mutatjuk az okokat

Új fogalmat kell megtanulnia annak, akik albérletet keres. Vagy kiad.

2022. augusztus 6., 07:25

Szerző:

A „rezsivédett” jelző lett a varázsszó az albérletek hirdetési piacán, amióta megemelkedett az áram és a gáz ára. Megnőtt ugyanis az igény a korszerű építésű, energiatakarékos lakások iránt, amelyeknek alacsonyabb a rezsijük. Emellett hangsúlyosabb szerepet kaphat a kaució, amiből ha kell, fedezni tudja a tulajdonos a rezsitartozást – derül ki az ATV riportjából.

„Komoly szempontként merül fel, hogy milyen az adott ingatlan rezsije”

– mondta az albérletkeresők igényeiről az ingatlan.com elemzője, Balogh László a csatornának.

Jelenleg több mint 11 ezer lakást kínálnak kiadásra. A bérleti díjak 2021-hez képest 25 százalékkal emelkedtek. Azok az egyetemisták azonban, akik többen vesznek ki nagyobb lakást, többet is fogyasztanak.

„A nagy lakásoknál igen is számíthat, ha egy korszerűtlen, elavult fűtési rendszerrel felszerelt lakásról van szó. Akkor a téli hónapokban egy három négy diák által lakásnál, már simán az átlagfogyasztás fölött lehet és extrém esetben meg is haladhatja a rezsi költség a bérleti díjat”

– véli Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Az energia árának emelkedése miatt a tulajdonosok részéről hangsúlyosabb szerepet kaphat a kaució. Az előre lefizetett biztosítékból ugyanis szükség szerint a rezsitartozásokat tudják fedezni.

„A nagyobb rezsiköltségi magasabb kockázatot jelent a tulajdonosoknak: van aki az eddig megszokott két havi kaució helyett hármat kér. Ez azonban nem annyira hatékony, mert így egy beköltözőnek több mint 1 millió kellene kifizetnie a tulajdonosnak”

– magyarázta Balogh László.

Nagyobb lett a kereslet az energiatakarékos ingatlanokra: az ingatlanközvetítő azt tapasztalta, hogy Debrecenben is sok albérlő a pénztárcabarát megoldást keresi .

„Számolni kell, hogy merre mennek el az érdeklődők, hogy egy olcsóbb lakást vesznek ki, ami vélhetően nem felújított, rosszabb energia-háztartású, magasabb rezsivel, vagy egy újabb lakást, amivel alacsonyabb a rezsije” – derül ki a riportból.

(Egy felújított 10 emeletes panelház színes homlokzati festéssel a főváros 3. kerületében a Lajos utca 142. szám alatt. MTVA/Bizományosi: Balaton József)