Ezek az ingatlanok kerülnek ingyenesen egyházi tulajdonba Miskolcon
Összesen kilenc ingatlan jut ingyenesen egyházi tulajdonba Miskolcon.
Összesen kilenc ingatlan jut ingyenesen egyházi tulajdonba Miskolcon, melynek jogi alapját egy februárban megszavazott törvény biztosítja. Mivel a törvény értelmében az igényelt ingatlanvagyont legkésőbb az adott nevelési, illetve tanév kezdetéig kell az egyházi fenntartó tulajdonába adni, az önkormányzat a májusi közgyűlési ülésen tervezi az ügyre vonatkozó előterjesztés megvitatását, írja a borsod24.
Egy új törvény nyomán február végéig ismét megnyílt a lehetőség az egyházak előtt, hogy az egykor a tulajdonukban álló ingatlanokat visszakérjék. Semjén Zsolt által jegyzett módosítás szerint február 28-ig olyan állami, önkormányzati épületek tulajdonjogára is bejelenthették igényüket az egyházak, amelyeket el sem vettek tőlük, mivel soha nem is voltak a birtokukban. Az egyetlen feltétel, hogy a kiszemelt ingatlanban a kérelmező egyház hitéleti, szakrális vagy köznevelési feladatot lásson el. Ezeket a törvény erejénél fogva ingyenesen át kell adni – írja a hvg.hu.
A portál a miskolci önkormányzattól megtudta, hogy négy egyházi fenntartó jelentette be igényét nevelési-oktatási feladataik ellátását szolgáló ingatlanok ingyenes átvételére a fent említett törvény értelmében.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület a 2020. szeptember 1. óta a fenntartásában álló Komlóstetői Református Általános Iskolának helyet adó, önkormányzati tulajdonban álló ingatlanra nyújtotta be igényét.
A Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményi Fenntartója, mely a görögkatolikus Miskolci Egyházmegye belső jogi személye, az egyházi fenntartásban működő Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium önkormányzati tulajdonban álló ingatlan tulajdonjogának átruházását kérte.
A Nyitott Ajtó Baptista Központ a Téglagyári utca 3. szám alatt, valamint a Kabar u. 1. szám alatt található, önkormányzati tulajdonban álló ingatlan ingyenes tulajdonba adását kérte a Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda nevelési-oktatási feladatainak ellátása céljából.
Az Egri Főegyházmegye az alábbi önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok tulajdonjogának ingyenes átruházását kérte:
- a Mádai Lajos u. 2. szám alatt található, „kivett általános iskola és udvar” megnevezésű ingatlan;
- a Mádai Lajos u. 2/A. szám alatt található, „kivett napközi otthon” megnevezésű ingatlan;
- a Vörösmarty Mihály u. 24. szám alatt található, „kivett óvoda” megnevezésű ingatlan;
- a Móra Ferenc utca 1/A. szám alatt található, „kivett általános iskola” megnevezésű ingatlan, továbbá
- a Szeretet utca 5. szám alatt található, „kivett általános iskola” megnevezésű ingatlan.
Az egyházi fenntartók az általuk igényelt ingatlanokat jellemzően több mint egy évtizede használják a nevelési-oktatási feladataik ellátásához. A jogszabály értelmében azokat a jövőben is csak ilyen célra használhatják, ellenkező esetben az átadott vagyonelemek az eredeti tulajdonosra visszaszállnak. A tulajdonjog átadásával egyszerűbbé és hatékonyabbá válhat a nevelési-oktatási feladatok ellátását szolgáló vagyon működtetése, felújítása, egyúttal az Önkormányzat számára anyagi terhet jelentő feladatok szűnnek meg. A törvény rendelkezései alapján, amennyiben a meghatározott határidőn belül nem jön létre a szerződés, az igénybejelentést tevő egyházi fenntartó a bíróságtól kérheti annak létrehozását – közölte a lappal a miskolci városvezetés.
(Kiemelt képünkön Miskolc belvárosi református templom, a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma, a Nagyboldogasszony-templom , és a Földes Ferenc Gimnázium. Fotó: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László)