Így olvad el a jövő a Parlament előtt – tüntetés a státusztörvény ellen
Száz kilogramm jéggel írták a Parlament aszfaltjára a státusztörvény ellen demonstrálók hogy „Jövő”.
Lengyel Tamás színész Radnóti Miklós „Száll a tavasz” című versét szavalta el a Kossuth téren, miközben egy krétával rajzolt „JÖVŐ” feliratra száz kilogramm jeget borítottak ki a státusztörvény ellen demonstrálók. A Pedagógus Egység akciójával azt szeretnék szemléltetni a tüntetők, hogy a jövő olvad el a státusztörvény elfogadásával – írja a Telex. Imre Szilvia pályaelhagyó tanár azt mondta: jól látszik majd, hogy folyik szét a jövőnk. Gajzágó József, az Egységes Diákfront tagja azt mondta: nagyon dühösek, de aktivistáikkal folytatják, a mai nap arról fog szólni, hogy elmondják, hogyan.
Az Országgyűlés kedd délelőtt szavaz a státusztörvényről, amit az ellenzék és a kritikusok is bosszútörvénynek hívnak, utalva ezzel arra, hogy szerintük a törvény egy válasz a pedagógusok másfél éve tartó tiltakozására. A törvény elfogadásának idejében az Egységes Diákfront, az aHang és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezett demonstrációt a Kossuth térre, egyelőre körülbelül 50-100-an vannak kint. Élőben fogják követni a Parlamentben zajló szavazást.
Élőben a demonstráció a Kossuth téren:
(Kiemelt képünk a demonstrációról készült felvétel képernyőfelvétele. Forrás: PDSZ Facebook oldala)