Így megy tönkre a magyar óvoda-rendszer

Egyre több óvodapedagógus hiányzik a rendszerből, amit csoportösszevonásokkal oldanak meg.

2023. április 10., 11:16

Szerző:

A magyarországi óvodai rendszer sokáig európai összevetésben is kiemelkedően jónak számított, mind pedagógiai, mind szervezeti szempontból. Az elmúlt években azonban romlott az ellátás színvonala, aminek talán leglátványosabb tünete, hogy nincs elég óvodapedagógus, ami még úgyis nagy problémát okoz, hogy egyre kevesebb az óvodáskorú gyerek, írja a Telex. A szakemberhiányt sok helyen csoportösszevonásokkal próbálják orvosolni az intézmények, ez azonban csak tovább növeli a dolgozók leterheltségét.

Miskolcon tavaly tizennéggyel kevesebb óvodai csoport indult a pedagógushiány miatt. A városban 24 óvodapedagógus ment nyugdíjba, így majdnem 40 szakember hiányzott a miskolci óvodákból. A budapesti XV. kerületben egyszerre három óvodát akartak bezárni idén, több csoportot pedig összevontak volna, részben hasonló okokból: a január 31-i állapot szerint 35 állás volt betöltetlen a kerületi óvodákban. Szegeden is felmerült az önkormányzati óvodák egy részének bezárása.


A tapasztalat azt mutatja, hogy a hazai óvodai ellátás nem követte a gyerekek és a családok megváltozott igényeit, szükségleteit, nincs tekintettel arra, ha a szülők atipikus munkarendben dolgoznak, nem képes megfelelő ellátást nyújtani a speciális igényű vagy a halmozottan hátrányos gyerekek számára, fogalmazta meg a problémákat Herczog Mária szociológus, gyerekjogi szakértő. Az is sokszor megoldhatatlan feladat elé állítja az óvodákat, ha a gyereknek valamilyen ételallergiája van, vagy más okból speciális étkezésre lenne szüksége.

Nincs elég óvodapedagógus

A szakemberhiány hátterében a közoktatásból jól ismert okok állnak. Az alacsony fizetés és az alacsony társadalmi megbecsültség miatt nem vonzó az óvodapedagógusi pálya. Hiányzik az utánpótlás, az óvodapedagógusok átlagéletkora 55 év, és közben évről évre folyamatosan csökken az óvodapedagógusi képzésre jelentkezők száma. 

Herczog Mária szerint a problémák ellenére Magyarországon nem igazán jellemző, hogy a szülők magánóvodába járassák a gyereküket, aminek az anyagiakon túl az is az oka, hogy az óvodai ellátás még mindig erősnek számít. A magánszolgáltatásokat azok veszik igénybe, akik már óvodáskorban valamilyen extra foglalkozást, fejlesztést (például nyelvtanítás) szeretnének a gyereküknek, és azt meg is tudják fizetni, vagy alternatív pedagógiai programot. Budapesten átlagosan 130 ezer forintba kerül a magánóvoda egy hónapra, ami például Brüsszelhez vagy Prágához képest olcsónak számít. A nemzetközi iskolák óvodáiban viszont ennek a többszörösét kérik el egy évre.

Az óvodák kihasználtsága – kisebb hullámzásokkal ugyan, de – folyamatosan csökken 2000 óta: a kétezres évek elején közel 98 százalékos kihasználtsággal működtek az óvodák, 2021-ben már csak 84 százalékossal. Két évtizede még 353 ezer óvodáskorú gyerek jutott 361 ezer férőhelyre, 2021-ben viszont már 322,7 ezer gyerek járt óvodába, miközben még nőtt is a férőhelyek száma.  (Ettől még persze előfordulhat, hogy valahol nincs elég férőhely, sokszor településeken belül is egyenlőtlenül oszlik meg a gyerekszám.)

Ezek az adatok azonban nem sokat mondanak arról, milyen minőségű nevelői munka zajlik az óvodákban. Sokkal fontosabb, hogy van-e elég óvodapedagógus az intézményekben, ők mennyire felkészültek, segíti-e a munkájukat szociális munkás, pszichológus és gyógypedagógus, magyarázta Herczog Mária. És ebből a szempontból sem jó a helyzet. Csak papíron valósul meg az inklúzió, többnyire nem tudják megoldani, hogy a sajátos nevelési igényű, mozgáskorlátozott gyerekek is megkapják a szükséges ellátást. Ehhez nincs meg sem a tudás, sem pedig a szükséges munkaerő, és a befogadó attitűd sem. Minden feladat az óvodapedagógusokra hárul, akik nincsenek is felkészítve arra, hogy speciális igényű vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozzanak, és ehhez segítséget sem kapnak, mert nincs elég asszisztens, szociális munkás vagy gyógypedagógus.

A helyzet valószínűleg nem is fog javulni: egy jogszabálytervezet szerint a jövőben nem írnák elő kötelezően, hány óvodapszichológusnak kell dolgoznia egy intézményben. Most még 500 gyerekenként kell egy félállású óvodapszichológust alkalmazniuk az óvodáknak, de ez az előírás kikerült a tervezetből. Pedig tavaly petíciót indítottak óvodapedagógusok, hogy legyen több óvodapszichológus és fejlesztőpedagógus az óvodákban.

A munkaerőhiányra reagálva vezette be 2020 szeptemberében a kormány, hogy reggel nyolc óra előtt és a délutáni időszakban gyógypedagógusi végzettség nélküli dolgozók is felügyelhetik a gyerekeket. Az intézkedés ellen szakmai és szülői szervezetek is tiltakoztak, mert attól tartottak, hogy emiatt romlik majd az ellátás színvonala, illetve tovább erodálódik az óvodapedagógusi szakma megbecsültsége.


Hasonlóan fajsúlyos intézkedés volt, amikor 2014-ben kötelezővé tették az óvodát hároméves kortól. Azelőtt ötéves kortól voltak óvodakötelesek a gyerekek, az úgynevezett iskola-előkészítő évben. A változtatást a kormány a szociális hátrányok kompenzálásának felszámolásával indokolta. Elvben ez jó irány lett volna, a gyakorlatban azonban pont a rászorulókat hozta nehéz helyzetbe. A változtatás nem járt együtt az óvodai ellátás fejlesztésével, ettől még nem lett több szakember az intézményekben. Az óvodapedagógusok sem kaptak plusz képzést, hogy me birkózhassanak a rendszerbe bekerülő hátrányos helyzetű gyerekek tömegével, magyarázta Herczog Mária, így felgyorsult a szegregáció az óvodákban, ami főleg vidéken volt jellemző.

A folyamat nagyon hasonló ahhoz, ami az iskolákban játszódik le: a jobb helyzetben lévő családok másik óvodába viszik át a gyereküket, ahol nincsenek problémásnak tartott gyerekek. Az óvodavezető vagy a védőnő javaslatára a kormányhivatal felmentést adhat az óvodakötelezettség alól. Sok esetben ez azért történik, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek ne okozzanak gondot az óvodában. Így azok a gyerekek eshetnek ki az óvodai ellátásból, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, magyarázta a szakértő.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Esi Grünhagen/Pixabay)