Időutazás a pápával: János Pál a magyarok között

IX. Leó a krónikák szerint 1052-ben Pozsonyban I. Andrással találkozott. A béke érdekében közvetített a német-római császár és a magyar király között. Mert Magyarország a kora középkorban, úgy látszik, tényezőnek számított. Ezt ezeréves szünet követte. II. János Pál nem először járt 1991. augusztus 16. és 20. között Magyarországon. Máriapócsra (ahol később pápai misét is tartott) hátizsákos turista fiatalként érkezett, bejegyzést téve a templom vendégkönyvébe. A ’91-es jegyzet a második volt.

1991 késő nyara zilált, izgatott nyár volt. Egy éve túl voltunk a választásokon, a taxisblokádon, tudtuk, hogy Antall József betegeskedik, sejthető volt, hogy hamarosan meghal. Elszigetelték a Krímben Gorbacsovot. Tombolt a privatizáció, megjelentek a munkanélküliek. Ehhez képest a pápai turizmus kifejezetten nyárias, fesztiválszerű program volt. A kádári diplomácia 1987 óta tárgyalta, finomította a látogatás ügyét. A rendszer összeomlása előtt a pápai meghívás afféle békegesztus, politikai mentőöv lett volna. Végül Paskai bíborosprímás, a kormány és a püspöki kar látogatásra invitálta a pápát Szent István ünnepére. Mire a terminust kitűzték, a rendszer összeomlott. A Szentszék újra bizonyította, hogy mindenkinél jobban ért a szimbolikus politika nyelvén. Maga a látogatás történelmi összegzés is volt. A csúcspont, a központi nagymise a Hősök terén Szent István napjára esett. Az üzenet pedig akkor így szólt: rendszerek jönnek-mennek, a Szent Jobb marad, mindig visszatér. Wojtylának ezt nem kellett magyarázni. Túl voltunk már a nyolcvanas éveken, a lengyelországi pápai show-kon és diadalmeneteken. Milliós tömeg ünnepelte, Magyarországról ezrek utaztak ki, a hangulat is napsütötte volt. Ez volt a pápa uralkodásának csúcsa, népszerűbb volt, mint a Rolling Stones. Ehhez képest a magyarországi program vidékiesebb keretek között zajlott. Nyilvánvaló volt, hogy maga a pápa esztergomi koszorúzással kezdi Mindszenty bíboros sírjánál, akit májusban temetett el a rendszer.

A lapok, tévék szerkesztőségei kontingensekkel, forgatócsapatokkal készülődtek. Mi hárman voltunk, bulváros munkatervvel. M., a cinikus lapvezénylő a regisztrációs kártyák kiosztása után megtette tétjeit. A feladat az lett volna, hogy a nunciatúrán felderítsük a pápai menüt. „Galamblevest ebédelt a Szentatya, friss spárgával folytatta.” A porcelán levesestálra vatikáni címert égettek. II. János Pál akkor már betegeskedett, ezt halála után tudtuk csak meg. A bolgár–török (szovjet) merénylet tíz évvel korábban alaposan megviselte. A hangulat Budapesten – közel a rendszerváltáshoz – meglehetősen liberális szellemű volt. Elég annyit mondani, hogy a Vörösmarty téren pápaellenes demonstrációt is tartottak. A T. Rádió szerkesztője azon őrjöngött, mennyibe kerül az országnak a pápalátogatás. Mire valók a méregdrága, fenyőből ácsolt miseszínpadok? „Tűnj a nyálba, gazember”, ordított egy ellentüntető, nyakában kisgyerekkel. Esztergomban a főút hajlatában a pápamobil volt az első, ami meglepett. A golyóálló üvegbástya mögött hófehér bácsi állt és integetett, a kis utcákban negyvenezren tolongtak. A nyitó szentmise remekül sikerült, a Bazilika alatti meredek lejtőn földbe süllyesztett padsorok, a hegy oromzatán színpad, sütött a nap, a tiszta arcú, fehér blúzos lányok hónapok óta csak erre gyakoroltak. Igazából két nappal később, Máriapócson tudtuk meg, hogy János Pál mint földi jelenés mit jelent a hívő tömegnek. Máriapócsra tízezrek tódultak át Romániából, elkötelezett görögkatolikusok, akiket, ha vallásukat gyakorolták, az államrendőrség megszorongatott. De ennek vége, Ceausescu meghalt. Mikor a román nyelvű köszöntést dörögte a légbe a megafon, magasba lendültek a román lobogók. Akkor láttuk, pápának lenni irtózatos fizikai és idegmunka. A parttalan rajongás, a kegyelem várása, a haláltudat, a magasba lendülő karok erdeje – mindez a rajongás őrjöngő szigete. A pápamobil negyven percig körözött a kötelekkel körülvett tömegben, nők sikoltoztak, idős férfiak sírtak. A révület centrumában öreg, törékeny test, amely az energiát befogadja és szublimálja. Wojtyla akkor már rutinos játékos volt, túlesett két komoly merényleten. Az olvasó az Agca-sztorit ismeri, de Fatimában egy fanatikus kispap dogmatikai okokból akart végezni vele. A pápamobil körül hat kigyúrt testőr rohangált, kezükben rádiótelefonnal, elöl a vonalbiztosító, hátul egy másik állandóan hátrált, ha onnan jönne a támadás.

A kormányzati díszpáholy már emlék. Politikuspanoptikum. A miniszteri ültetési rend családostól (mindenki hozta a családot) a hatalmi helyzetet szimbolizálta. Az Akadémián aranyfüst, merev hangulat uralkodott. A fogadást az állami csatorna egyenesben adta. Kosáry Domokos, az MTA elnöke, a magyar történetírás doyenje apró tréfával lepte meg János Pált. A tósztok csúcspontján felállt, és papírról tízperces latin köszöntőt olvasott fel. Latinul, udvariasságból. Minden szem János Pálra szegeződött. Felállt, fogta a kristálypoharat, tíz másodperces szünetet tartott, és szabadon fogalmazva, ékes és pontos latinsággal válaszolt. Két öregdiák froclizta egymást. Őrjöngő tapsvihar dübörgött a teremben. Wojtylának elképesztő nyelvi kapacitása volt. A látogatás előtt magyarórákat vett, a liturgikus szövegek egy részét magyarul mondta. A kiejtéssel azonban nehézségei voltak. János Pál négy nap alatt minden szimbolikus teret bejárt, ami a magyaroknak fontos. A Bazilikát, a Mátyás-templomot, a debreceni Nagytemplomot, Esztergomot, az Akadémiát, a Népstadionban találkozott a fiatalokkal. És a legvégén belőle lett szimbólum. A nyugalom szimbóluma.

Az utolsó napon derült ki, hogy ez a csendes, mosolygó férfi milyen váratlanul képes váltani. Tudja, mi a szorongás, félelem, amely a kapitalizmus baljós kalandjára készülő embereket gyötri. A Hősök terén tartotta a zárómisét. A főoltár előtti betonon nyolc magatehetetlen test feküdt, emberek vastüdőben, ápolók pumpálták a levegőt. Csöndesen csordogált a nagymise, amikor – az az amikor előző este volt – hírnök jött pihegve, hogy jelentse: Oroszországban kitört a puccs, Gorbacsovot eltávolították a hatalomból. Ez akkoriban nem hangzott jól. A lapnál kínos viccelődés indult. Sz. főszerkesztő mondta: biztos, ami biztos, a szolgálati Jaguar kulcsát átadta Jóska expárttitkárnak. Wojtyla a mise végén teljesen váratlanul reagált. Történt, ami történt, mondta, „a demokrácia kibontakozásának menetét már nem lehet megállítani”. Jó volt ezt a pápától hallani.

Hogy igaza lett-e János Pálnak, egyenes útja van-e a kelet-európai demokráciának, már rég nem tudjuk vele megvitatni. Wojtyla eltűnt a világból. Jön az ősz, szél söpör át a szikes homokon.

Buják Attila

(Hasonló témájú cikkeket a 168 Óra aktuális lapszámában olvashatnak.)

(Kiemelt képünk illusztráció: Résztvevő imádkozik a II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulója alkalmából tartott hálaadó szentmisén a debreceni római katolikus Szent Anna székesegyházban 2021. augusztus 18-án.
MTI/Czeglédi Zsolt)