Havonta csak egyszer osztanak időpontot: már hajnalban óriási a sor a józsefvárosi rendelőintézet előtt

Már hajnalban óriási sorok kígyóznak a józsefvárosi rendelőintézet előtt.

2024. augusztus 7., 09:46

Szerző:

Rengeteg ember ácsorgott múlt pénteken a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ előtt, legalább százan várakoztak azért, hogy időponthoz jussanak ultarahag-vizsgálatra. Annyian vártak a rendelőintézet előtt, hogy a sor a szomszéd utácáig elért. Egy néni már hajnali 5 órakor ott volt, ám pár óra elteltével már nehezen bírt állni, így többek javaslatára leült inkább egy padra. 

Már hajnalban odamennek 

A legtöbben már a korai órákban odamentek az rendelőintézethez, ugyanis az intézmény minden hónapban csak egy alkalmat hirdet meg, amikor a vizsgálatokra lehet regisztrálni. Időpont azonban így sem jut mindenkinek, a helyek hamar elfogynak, ami azt jelenti, hogy a következő hónapban lehet újrapróbálkozni  – írja a Telex

Én szándékosan 5:45-re érkeztem, így a 3. voltam a sorban. 7:10-től nyitották meg az időpontokat és engedtek be bennünket a regisztrációra

– árulta el a portálnak az egyik várakozó. 

Megszólalt az igazgató 

A lap megkereste az ügyben az intézmény vezetőjét is, aki nem is próbálta szépíteni a dolgot, válaszában azt írta: 

Sorszámot az időpontfoglaláshoz nem osztunk, ezért kell sorban állniuk betegeinknek. Ennek főként az az oka, hogy nem tudjuk a betegeket a várakozás idejére az intézmény földszinti várójában elhelyezni, hogy onnan figyelhessék a sorszámkijelző-, behívó rendszert, ez egyébként egészségügyileg kifejezetten aggályos is volna

– közölte Zilahy Dezső orvosigazgató, megbízott intézményvezető, aki azt is elmondta, miért nem lehet online időpontot foglalni a vizsgálatokra: „Az online időpontfoglalást erre az ellátásra nem biztosítjuk, mert az idősek, az informatikai kompetenciákkal kevésbé rendelkezők ezzel teljesen elesnének az ellátás lehetőségétől” – mondta, továbbá hozzátette, a sorban állás után megesik, hogy maradnak szabad időpontok, ezekre aztán később telefonon be lehet még jelentkezni. 

A regisztráció napján reggel 7-től körülbelül 9-9:30-ig tart a regisztráció. Ez idő alatt két egészségügyi dolgozó folyamatosan tájékoztatja a sorban állókat az időpontkiadás aktuális állapotáról, szabályairól 

– tette hozzá az igazgató. A problémát egyébként itt is a szakorvoshiány okozza. Zilahy Dezső elmondása szerint az ultrahangos vizsgálatok terén országosan, így intézményükben is nagyon alacsony az orvosi, szakdolgozói létszám. 

(Kiemelt képünkön Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ, Fotó: Google Maps)

Tegnap 17:41

Kedden is marad az országban az őszi időjárás. S bár nap közben egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de azért maradnak tartósan borult tájak.

Tegnap 15:29

Magyarország 2020 óta nem változtatta meg az uniós joggal szembenálló menekültügyi törvényeit, amelyek az Európai Bíróság 80 milliárd forintos bírságot szabott ki rá. Az Európai Bizottság nem egyezkedik tovább, így 80 milliárd forintnyi összeget kell az országnak kifizetni.