Időjárás: végre a napsütésé lesz a főszerep

 A hétvégén kapunk hideget és meleget is az időjárás szempontjából: amíg szombaton még számíthatunk zivatarokra, addig vasárnap már inkább a napsütés dominál majd.

2024. május 24., 17:06

Szerző:

Nem lesznek unalmasak a következő napok az időjárás szempontjából a HungaroMet előrejelzése szerint. Szombaton hajnalra a gomolyfelhők összeesnek, a legtöbb helyen csökken a felhőzet, csak kisebb körzetekben maradhat felhős az ég. Hajnalra több helyen válik párássá a levegő, helyenként köd, főként az Északi-középhegység, Észak-Alföld térségében réteges felhőzet is képződhet. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Délelőtt aztán a kezdetben felhős, párás részeken is naposra fordul az idő, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább több órára mindenütt kisüt a nap. Zápor, zivatar több helyen, nagyobb számban az északnyugati, nyugati országrészben alakulhat ki, néhol heves zivatar sem zárható ki. Erős vagy viharos széllökés csak zivatar környezetében lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton nagyrészt 24 és 28 fok között alakul.

Vasárnap sok napsütés valószínű a fátyol- és képződő gomolyfelhők mellett. Elszórtan kialakulhat zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is. A keleti, délkeleti szelet élénk, zivatarban erős vagy viharos lökések is kísérhetik. A hajnali 10, 16 fokról 23, 29 fokig melegszik fel a levegő.

Az időjárás a pollennek is kedvez

Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat, helyenként elérheti a nagyon magas szintet is. A csalánfélék virágporának mennyisége fokozatosan emelkedik, országosan közepes, esetenként magas szintet érhet el. A lórom és az útifű pollenje jellemzően alacsony, helyenként közepes koncentrációban lehet jelen. Alacsony koncentrációban már a legtöbb helyen regisztrálták a libatopfélék, a gyékény, a kenderfélék, valamint a sásfélék és az ernyősvirágzatúak pollenje is.

A fák közül a fenyőfélék pollenkoncentrációja az alacsony-közepes tartományban alakulhat, a bálványfáé, a bodzáé és a hársé országosan alacsony, helyenként elérheti a közepes szintet. Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a ciprus- és tiszafafélék, az olajfa, a dió, a tölgy, az eperfafélék, a vadgesztenye és a kőris virágpora, fokozatosan csökkenő mennyiségben.

Magas pázsitfű pollenkoncentráció esetén a viharok hatására a levegőben szálló nagyobb pollenszemek kisebb szemcsékre esnek szét, s ezek a részecskék kis méretüknek köszönhetően a tüdő mélyebb részeibe is eljutnak, így hevesebb reakciót váltanak ki a szervezetben. Az allergiások és az asztmások számára javasoljuk, hogy a vihar ideje alatt tartózkodjanak beltéren és az ablakokat zárják be.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: holdmypixels / Pixabay)

09:33

Gyengült péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.