Rájöttek a kutatók, mi alapján oltatná be valaki magát harmadszorra

Az iskolázottság és az oltási kedv között is van kapcsolat. 

2021. augusztus 18., 10:03

Szerző:

Közvélemény-kutatást végzett az Idea Intézet július végén, augusztus elején az oltás témájáról és a negyedik hullámról is. A felmérésben 2000 ember vett részt, akiknek egy online kérdőívet kellett kitölteni.

Kiderült, a 18 éven felüli kérdezettek 28 százaléka egyáltalán nem tart a járvány negyedik hullámától, 21 százalék inkább nem tart tőle, és 9 százaléknyi olyan válaszoló volt, aki kifejezetten aggódik miatta. Mindemellett egyharmadnyian félnek attól, hogy a járvány negyedik hulláma Magyarországon is érezteti majd a hatását. Legkevésbé a tanulók/diákok (69%) tartanak a koronavírus-járvány negyedik hullámától, míg leginkább a nyugdíjasok (61%). A társadalom túlnyomó részét kitevő aktív keresők több mint a fele (55%) szintén azok közé tartozik, akik kevéssé vagy egyáltalán nem tartanak a negyedik hullámtól.

Az intézet kutatása szerint minél magasabb a kérdezett végzettsége, annál inkább fél a koronavírus-járvány kiújulástól. A fővárosban a többség, 51 százalék inkább tart a negyedik hullámtól, míg a vidéki városokban és községekben ez az arány megfordul, a lakosság 54 százaléka inkább nem tart tőle.

Többen kétkednek a harmadik oltásban

Az IDEA Intézet adatai szerint a magyar felnőtt népesség

  • valamivel több mint egyötöde (22%) kívánja biztosan felvenni a harmadik oltást
  • 29 százalék még nem tudja, de inkább hajlik rá
  • 14 százalék jelenleg inkább arra hajlik, hogy nem veszi fel azt
  • mintegy háromtizedük (31%) pedig határozottan jelzi, hogy nem kíván élni a harmadik oltás lehetőségével.

Ezek szerint többen biztosak benne, hogy nem kérik a harmadik oltást, mint amennyien biztosak benne, hogy kérik. Emellett az is kiderült, hogy az alapfokú végzettségűek a legelutasítóbbak a harmadik vakcinával szemben (41 százalékuk jelzi, hogy nem kíván élni a lehetőséggel), ugyanakkor az iskolai végzettség emelkedésével csökken az elutasítók és ezzel párhuzamosan emelkedik az oltást inkább felvenni kívánók aránya.

Az Idea Intézet úgy találja, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámától való félelem politikai értelemben nem osztja meg a válaszadókat. Nem úgy, mint a harmadik dózis felvétele. Ezen a téren határozott politikai törésvonal látszódik az adatokban. A Fidesz–KDNP szavazóinak 35 százaléka ugyanis egyértelműen élni kíván a következő oltási lehetőséggel, szemben az ellenzékiek 18, az ismeretlen preferenciájúak 15 százalékával.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: NurPhoto via AFP | Jakub Porzycki)

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.