HVG: az ügyészség Rogán önkormányzatánál vizsgálódik
Ismeretlen tettes ellen nyomoz és a belvárosi önkormányzatnál vizsgálódik hónapok óta az ügyészség – szerepel a csütörtökön megjelenő HVG-ben.
Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult Juhász Péter, a Milla frontembere Rogán Antal fideszes parlamenti frakcióvezető, belvárosi polgármester vagyonosodásának és szerinte valótlan tartalmú vagyonbevallásainak vizsgálatáért. Közben az érintett önmaga ellen kért adóhivatali revíziót, hogy tisztázza magát – ezek a választásikampány-hajrá hírei ugyan, mégis kisülhet belőlük az önkormányzati választásokig kitartó politikai botrány – számolt be róla a HVG.hu.
A HVG tudomása szerint ugyanis az V. kerületi polgármestersége helyett frissen megvédett parlamenti mandátumát választó, így az ősszel a kerületben már nem induló Rogán vezette önkormányzatnál hónapok óta kutakodik a Központi Nyomozó Főügyészség. A Rogán lakásingatlanának paraméterei és a politikus parlamenti vagyonbevallása közötti ellentmondásnál súlyosabb a gyanú, az ügy érinti Belváros-Lipótváros gazdálkodását.
Az ismeretlen tettes ellen folyó büntetőeljárásról a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el részleteket a főügyészség, a procedúra tényét azonban megerősítette. A HVG önkormányzati forrásokból úgy értesült, tavaly év vége felé iratokat, köztük megbízási szerződéseket foglaltak le a kerület hivatalában.
Az V. kerület gazdálkodását mindeddig kizárólag a sajtó pedzegette, e tekintetben a helyi ellenzék sem jeleskedett. Ennek egyik oka lehet, hogy a képviselő-testületi döntés alapján kiosztott támogatások egy része ellenzéki (MSZP-s, jobbikos) érdekeltségeknek ment; így jutott pénzhez a Bródy Gábor kerületi MSZP-elnök által vezetett Sikeres Belvárosért Egyesület és a Hegedűs Lóránt-féle Szabadság téri Református Egyházközség.