Hosszú Katinka nem lesz ott a pesti FINA-gálán
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) január 31-én Budapesten adja át az év úszóinak járó díjat. A jelöltek között ott van Hosszú Katinka is, de nem lesz ott a gálán a Nemzeti Sport értesülése szerint.
Hosszú és férje, Shane Tusup levélben közölte a magyar szövetséggel, hogy ők ketten nem lesznek jelen, de az úszónőt képviselni fogja majd valaki. Ez sem újdonság, a magyar Év sportolója-gálán Hosszú Katinka helyett anyja vett át díjat – írja az
Index.Az úszó csütörtöki Facebook-bejegyzése szerint az Egyesült Államokból Nizzába utazik, hogy hétvégén ott versenyezzen, majd hétfőn hazautaznak.
Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy Hosszú nem lesz ott a FINA-gálán, mert benevezett egy luxemburgi úszóversenyre, amit január 29. és 31. között tartanak.