Hőségriadó idején zárták el 30 család vizét Nyíradonyban

2018. augusztus 6., 13:42

Szerző:

Közüzemi tartozás miatt 30 család otthonában zárták el a vizet Nyíradonyban

– értesítette a 168 Órát Kunhalmi Ágnes, egyúttal a nyilvánosság segítségét kérve az ügyben. Az MSZP választmányi elnöke és párttársa, Gurmai Zita szombaton a településen járt, ahol a Roma Holokauszt Emléknapján fát ültettek. Az MSZP Hajdú-Bihar megyei 3. sz. választókerületi szervezete, a nyíradonyi szocialisták, a párt megyei nőtagozata és a helyi roma tagozat egy magánház udvarán tisztelgett kegyelettel a náci népirtás cigány áldozatainak emléke előtt.

Ekkor értesültek arról, amiről Gurmai Zita szocialista parlamenti képviselő az alábbi Facebook-posztban számolt be:

Gurmai Zitáék azonnal a rendőrséghez fordultak, ahol információink szerint lényegében elismerték a jogsértést, s még szombat délután két raklap kannás vizet vittek a vezetékes víztől elzárt lakosoknak. Nyitottak egy utcai kutat is, ám az érintett családok otthonától több mint 150 méterre van, a törvény pedig ennél közelebbi vízhez jutási lehetőséget ír elő.

Gurmai Zita és pártársai ezért levélben fordulnak az ügyben illetékes miniszterhez, egyúttal a parlamenti képviselő más illetékeseket is felszólított a törvények betartására. Gurmai tisztázta, a helyi polgármester – aki a szocialisták szerint nem fogadta az érintett családokat –, továbbá a közüzemi szolgáltató törvénytelenül járt el, arról nem is beszélve, hogy súlyos alapvető jogokat sérthet ez a bánásmód.

Gurmai azt írta:

  • 1. Hőségriadó van elrendelve.
  • 2. A vonatkozó szabályok szerint akinek tartozása van, annak nem szabad a vízszolgáltatást megszüntetni-elzárni hanem a vízmérő óra elé kell beszerelni a vízszűkítő berendezést. Napi 100 liter vizet kell biztosítania az önkormányzatnak és a vízszolgáltatónak, azaz a vízügynek.
  • 3. A szolgáltató és az önkormányzat nem ezt alkalmazta, hanem az utcán található főnyomócsövet zárta el.
Fotó: Pinterest

A szocialista politikus az illetékes szervekhez fordult az ügyben, Kunhalmi pedig arról tájékoztatta lapunkat, holnap délelőtt visszatérnek Nyíradonyba segítséget nyújtani az érintetteknek. Emberséges bánásmódot követelnek, hiszen a rekordhőség idején tették ezt a családokkal, köztük gyermekekkel, ami megengedhetetlen.