Horváth Csaba szerint nem lehet kideríteni a teljes igazságot Tóth Csaba telekügyéről

Az sem derült ki még, hogy jogszerűtlen – állítja.

2021. szeptember 27., 21:06

Szerző:

Hiába érintett a Tóth Csabához köthető telekügyletben Zugló alpolgármestere és Zugló átláthatósági biztosa, a kerület szocialista polgármestere nem látja értelmét annak, hogy vizsgálódni kezdjen – írja a Szabadeurópa.

A lap azt szerette volna megtudni: hogyan változott Tóth helyzete az MSZP-ben, illetve számíthatnak-e következményekre Tóth bizalmasai Zuglóban. Hiller István, az MSZP választmányának elnöke a Szabad Európának azt mondta, semmilyen, Tóth Csabával kapcsolatos bejelentés nem érkezett a testülethez. Márpedig a választmány csak a párt országos elnökségének bejelentése alapján járhat el, a testület saját maga nem kezdeményezhet semmilyen eljárást.

„Fegyelmi ügyben csak az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága dönthet, az ő munkájukba pedig sem az elnök, sem az elnökség nem szólhat bele értelemszerűen” – tette hozzá Hiller.

Horváth Csaba Zugló szocialista polgármestere szerint a Tóth Csabával kapcsolatos ügyekben „egyelőre csak részleteket látunk, a teljes ügyet nem látjuk. A telekügylet kapcsán egyelőre nem derült ki, hogy jogszerűtlen lett volna, annak jogszerűségét nem is vitatja senki.” 

Horváth Csaba úgy vélte, a valódi kérdés inkább az, hogy Tóth Csaba vagy családja cége legálisan szerezte-e meg azt a 111,2 millió forintot, amelyből megvalósulhatott az ingatlanvásárlás. „Ezt ma még nem tudjuk megállapítani” – tette hozzá Horváth.

 Véleménye szerint, amíg pedig nem derül ki, hogy történt-e jogszerűtlenség akár a telekszerzés, akár a 111,2 millió forint Tóthoz kerülése kapcsán, „addig nincs ok és lehetőség arra, hogy bármilyen konzekvenciát levonjunk”.

(Kiemelt kép: Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője, Zugló polgármestere nyilatkozik a sajtónak a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, a koronavírus-járvány elleni védekezés erősítéséért összehívott ülése előtt a Városházán 2020. szeptember 14-én.)

 

 

 

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.