Horror Tápiószelén: több ezer darázs törte át a hálószoba plafont egy idős bácsinál

A hatalmas darázsfészek szó szerint áttörte a plafont. Összesen több mint negyvenezer darazsat távolított el a méhraj befogó szakember, ezzel megmentve az idős bácsi életét. 

2023. október 21., 10:56

Szerző:

Horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le a Tápiószelén, ahol egy idős bácsi hálószobájának a falán átrágta magát több ezer darázs. telepedett be több tízezernyi darázs. A darázsfészek a vakolatot is áttörte . Az idős bácsit többször is megcsípték, a méhraj befogó szakember még időben a segítségére sietett, ezzel megmentve az életét – írja a Blikk.

„Azzal hívtak ki, hogy a darazsak ellepték a hálószobát. Eleinte csupán egyet említettek, de gyorsan kiderült, hogy három fészekről van szó. A két sarkán és középen is átrágták a plafont. Az egyiknél ráadásul már kívül is elkezdtek építkezni. Összesen több mint negyvenezer darazsat távolítottam el belőlük. Ilyenkor néhány napig még a hazatérő rovarok megjelennek, de aztán örökre megszűnik a probléma” – nyilatkoutaa Vasárnapi Blikknek Boros Tibor, méhraj befogó, darázsirtó.

A hetvenöt éves bácsi először arra lett figyelmes, hogy egyre több rovar jelenik meg a hálószobájában, de fogalma sem volt róla, hogy ennyi darázs lakik az otthonában. Kiderült, hogy az előszoba mennyezetébe is befészkelték magukat, de a bácsi azt beázásnak hitte, ezért nem foglalkozott vele. Ott már csak a festék tartotta vissza az állatokat az áttöréstől. A hálóban azonban nem volt ekkora szerencséje.

A méhraj befogó szakembert naponta tíz-tizenkét helyre hívják országosan, é  ő egyáltalán nem visel védőruhát még a legveszélyesebb lódarazsak befogásánál sem. A Blikknek azt mondta, hogy zavarja a védőruha viselése és így sokkal hatékonyabban tud dolgozni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Az államtitkárság akár már idén tavasszal az év végi osztályzatba jelentősen beszámító érdemjegyet adna a diákoknak a kompetenciamérési területnek megfelelő tárgyból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezek a tervek rendkívül hátrányosan fogják érinteni az SNI-s és/vagy BTMN-es diákokat – még jobban nehezítve a felzárkózásukat, ezzel párhuzamosan felgyorsítva a leszakadásukat. A Szülői Hang nyílt levélben tiltakozik.