Hollik István hűséges robotként felmondta a hazug fideszes ukázt

2018. február 16., 16:22

Szerző:

Amint ma reggel portálunk is megírta, a Fidesz sorvezetőt küldött a kormánypárti politikusoknak arról, mit kell mondaniuk, ha Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a volt cége, az Elios Innovatív Zrt. körül gyűrűző botrányról és arról a jelentésről, amelyet az európai Unió Csalás elleni Hivatala (OLAF) készített az ügyben. Az OLAF szerint az Elios által elnyert közvilágítási pályázatok között van, amellyel kapcsolatban felvetődik a költségvetési csalás, sőt, a szervezett bűnözés gsanúja, amihez képest a fideszes és a KDNP-s politikusoknak a következőket kell mondaniuk:

  • „Az Elios-jelentés egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel beavatkozása a magyar választási kampányba”.
  • „2014-ben is a választások előttre időzítették az ezzel kapcsolatos híreket, most ugyanezt teszik. Ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták, most csak megismétlik a vádaskodásokat”.
  • „Orbán Viktort próbálják támadni vele, pedig az OLAF-jelentéssel érintett időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt a tulajdonos.”
  • Na de mi van akkor, ha a ravasz újságíró felveti, hogy „de Tiborcz István is tulajdonosa volt a cégnek.” Erre pedig az alábbi kioktató hangvételű választ kell visszamondania a fideszes képviselőknek:
  • „Még egyszer megismétlem, a vizsgált időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt az Elios többségi tulajdonosa.”

A sorvezetőt Gulyás Gergely frakcióvezető írta,és annak ellenére, hogy a Magyar Nemzet megszerezte és közölte, a KDNP-s Hollik István nem kapcsolt, hogy improvizálnia kellene, hanem a Hír TV kérdései nyomán hűséges robotként felmondta az egészet. Néha le is nézett a papírjaira, valósznűleg azért, hogy ne tévedjen el a szavak labirintusában. Bár a Hír TV riporter jelezte, hogy szeretne még kérdezni, a KDNP-s politikus sietve leintette, arra hivatkozva, hogy az ügyben nincs más mondanivalója.

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.