Hogy mi van?

Hogy mi van?

Azt állítja Orbán Viktor
(a Kossuth rádióban, az Oroszország elleni szankciók hatásairól), hogy „többet árt nekünk, mint az oroszoknak”. Mint mondta, „lábon lőttük magunkat”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Magyarországnak egyelőre nem ártott az oroszellenes európai szankció, és még a kormány előzetes becslései szerint is összesen nyolcvanmillió euró kár érheti majd az országot, aminek egy részét ráadásul az unió kompenzálni fogja. Oroszországnak viszont az idén már eddig is rengeteg kárt okozott csupán a szankciókkal való fenyegetés, hiszen az országból menekül a külföldi tőke. A legújabb büntető intézkedések azonban nagyon megnehezítik az orosz bankok kötvénykibocsátását, vagyis a hitelfelvételt, ami sokkal súlyosabb következményekkel jár a számukra, mint az európai cégeknek az orosz forgalom várható csökkenése. Eltekintve attól, hogy az ukrán vitában kinek van igaza (természetesen a Nyugatnak), Orbán mondata helyesen úgy hangzott volna: lábon lőttük az oroszokat, de kicsit cseng a fülünk.

Azt állítja Orbán Viktor
(a Kossuth rádióban, a jó magyar GDP-adatot értékelve), hogy amíg az emberek dolgozni akarnak, az eredmények jönni fognak. 2010-ben 1,8 millió dolgozó fizetett adót, jelenleg viszont a számuk 4,1 millió.

Ezzel szemben a tény az,
hogy 2010-ben 3 millió 525 ezer dolgozó fizetett személyi jövedelemadót. Kétszer annyian, mint amennyit a miniszterelnök állít. Sokadszor állítja, és ezeken a hasábokon sokadszor cáfolom. De hiába ugatok, a kormányfői karaván halad. Még szerencse, hogy az emberek Orbán Viktor nélkül is dolgozni akartak és akarnak.

Azt állítja Kövér László,
az Országgyűlés elnöke (a Heti Válaszban), hogy a liberális demokrácia következményeként a globális táplálékláncban a feljebb lévők elszívják a lentebb lévők erőforrásait, és cserébe lerakják náluk a rendszer salakját. Ezért például a közép- és kelet-európai országoknak még sokáig nem lesz esélyük arra, hogy a jövedelemben versenyezzenek a nyugatiakkal.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a liberális demokrácia és a globalizálódás eredményeként az elmúlt huszonöt évben jelentősen megnőtt a lakosság legszegényebb egyharmadának jövedelme a világon, és még annál is gyorsabban emelkedett a középső egyharmadé, ami azt jelenti, hogy Kína, India, Indonézia vagy Brazília lakossága sokkal nagyobb részhez jutott a világban megtermelt jövedelemből, mint korábban. A nyugati tőke például óriási erőforrásokat vitt Kínába, aztán pedig a nyugati világ panaszkodott, hogy nem bírja a versenyt a kínai árukkal. Ilyen mocskosul önsorsrontó ez a liberális demokrácia. És ezért lehet nekünk mégis esélyünk.

Azt is állítja Kövér László
(ugyanott, a Szabadság téri emlékműről), hogy az emlékmű nem tesz különbséget a német megszállás áldozatai között, a kormányzat pedig nem vesz részt abban, „hogy egy politikai kisebbség uralmi igényeihez alakítsuk a történelem értékelését, és az egész magyar társadalmat fasisztává és antiszemitává nyilvánítsuk”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy senki nem akarja az egész magyar társadalmat fasisztává és antiszemitává nyilvánítani. Ellenben a kormány ezzel az emlékművel az egész magyar társadalmat minősíti áldozatnak, és az a bizonyos „politikai kisebbség” amiatt tiltakozott, hogy minden felelősséget a németekre hárít. Holott a helyén maradó Horthy sem volt áldozat, mint ahogy az a Nyirő József sem, aki a Szálasi-féle parlament tagjaként éltette a németeket, és akinek újratemetésében maga Kövér László vállalt dicstelen szerepet. Egy pillanatnyi politikai többség uralmi igényeihez alakítva a történelem értékelését.

Azt állítja Szijjártó Péter,
a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (közleményében), hogy Svédország Európa-ügyi minisztere „színtiszta hazugságokat állított Magyarországról és a magyar emberekről”, durván rágalmazva őket és figyelmen kívül hagyva az egyik alapvető európai értéket, a tények tiszteletben tartását.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a svéd miniszter asszony nagyon is tiszteletben tartotta a tényeket, Szijjártó Péter viszont nagyon nem. Birgitta Ohlsson az Aftonbladet című újságban azt írta, hogy a magyar kormány a liberális demokrácia helyett az illiberális államot és a munkaalapú társadalmat tekinti értéknek, a putyini Oroszországot pedig modellnek, a jogvédőket és a civil szervezeteket viszont akadálynak és idegen érdekek kiszolgálóinak. A svéd politikus tehát eleve nem a magyar embereket vádolta meg, hanem az Orbán-kormányt, és mint tudjuk, teljes joggal, hiszen a miniszterelnök tusnádfürdői beszédének lényege éppen ez volt. Kétségtelen, Orbán a putyini Oroszországot nem nevezte politikai modellnek, csupán a liberális demokráciákkal szembeállítva sikeresnek, a gyakorlatban azonban évek óta hűen másolja a hatalom putyini központosítását. És ahogy Putyin felvonultatja csapatait Ukrajna határán, most talán mi is elküldhetnénk a Gripeneket Svédországba. Nem? n