Hidegfront rontja el a hétvégét
Péntek éjszaka hidegfront érkezik, hétvégére lehűl a kevegő.
A magasnyomású légköri képződmények Európa nagy részéről kiszorultak, csupán Nagy-Britanniától nyugatra, illetve a Fekete-tenger térségében érvényesülnek anticiklonális hatások. Szárazföldünk időjárását tehát nagyrészt ciklonok, illetve frontjaik határozzák meg. Többfelé előfordul csapadék, jelentősebb mennyiség azonban csak a nyugati partvidéken, elsősorban a Vizcayai-öbölnél, illetve Norvégia nyugati részein hullott.
A Kárpát-medencét kezdetben még enyhe levegő tölti ki, majd éjszaka hidegfront érkezik, amely a hétvégére jelentős lehűlést hoz.
Pénteken az ország nagyobb részén változóan felhős időre számíthatunk, ugyanakkor az északkeleti megyékben sok marad a felhő. Helyenként futó zápor előfordulhat. Éjszaka hidegfront érkezik, emiatt északnyugat, észak felől átmenetileg mindenütt beborul az ég, és esőre, záporesőre is többfelé számíthatunk.
Szombaton az ország északi felében átmeneti jelleggel felszakad a felhőzet, és ott gomolyfelhős, napos időre van kilátás, ezzel párhuzamosan pedig a csapadékzóna is a déli, délnyugati határvidékre szorul. Késő délutántól a visszahullámzó front hatására az északi tájakon ismét megnövekszik a felhőzet, és a csapadékzóna is északabbra vándorol. A délnyugati, majd hajnaltól a nyugatira, északnyugatira forduló szelet egyre nagyobb területen kísérhetik erős, helyenként viharos lökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 8 és 12 fok között alakul, a déli részeken reggel, délelőtt áll be a maximum.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)