Hiányos padsorok gettója

Ha ide belép valaki, azt hihetné, hogy nem is egy iskolában van, hanem inkább valamiféle tanodában, esetleg valamilyen szakkörön. Épp dél van, hamarosan érkezik az ebéd. Hat-hét, különböző életkorú gyerek üldögél a padokban, a téli ünnepekre készülődnek, belefeledkeznek a színezésbe, a rajzolásba. Az asztalokon kinyitva hevernek a délelőtti órák után ott maradt tankönyvek, munkafüzetek. Az egyik kislány a tanítónőbe kapaszkodik. Ő az egyetlen, aki nem ül. Az osztályban már annyira kevesen vannak, hogy a padsorok háromnegyede üres. Egykor sokan jártak ide, mára csak ők maradtak. Hét gyerek. Mindegyikük cigány.

A Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola Erdőkövesdi Telephelyén vagyunk, ahol már csak alsó tagozat működik, ezzel a hét gyerekkel. Egy településsel arrébb, Istenmezeje kisiskolájában – amely szintén a pétervásárai általános iskola telephelye – ugyanez a helyzet.

– Annyi a különbség, hogy ott vannak nem cigány származású tanulók is – magyarázza Glonczi László, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnöke. Sietve hozzáteszi: ők is hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek. A falu – sok magyarországi településhez hasonlóan – egykoron virágzott. Istenmezeje bányászközség volt, látszik is, hogy megbecsülték az itt lakókat: mindenfelé többszintes házak. Ezeket a bányában dolgozó családoknak építették. Mára már nyugdíjasok lakják az épületeket, már amelyiket, a házak nagy része ugyanis lakatlan. A népességfogyás drámai léptékű: 1986-ban még csaknem háromezren lakták a falut, ma körülbelül fele annyian.

A folyamat érintette az iskolát is. Egy helyi nyugdíjas azt mondja, amikor 1943-ban elkezdte az iskolát, még „350 gyerek szorongott napi két váltásban néhány tanteremben”. Az intézményhez a nehezebb idők beköszöntével is ragaszkodtak a helyiek. Aki járt már hasonló sorsú faluban, tudja, megvan ennek a lélektana: ezek a települések az utolsó pillanatig kapaszkodnak az iskolájukba, mert a gyerekek ottléte valamiféle vigaszt nyújt, annak reményét, hogy még nincs minden veszve. Az iskola eközben összezsugorodott, jobbára a legrosszabb helyzetű gyerekek járnak oda, elsőtől a negyedik évfolyamig. A jobb helyzetű családok megtehetik, hogy Istenmezejéről és Erdőkövesdről is Pétervásárára vigyék a kicsiket, a náluk is jobb helyzetben lévők pedig meg sem állnak Egerig, ott aztán valóban van mód minőségi oktatáshoz juttatni a gyerekeket. Megvan az okuk az ingázásra: a szülők joggal tartanak attól, hogy a pedagógusok nem tudnak hatékonyan tanítani egyszerre négy különböző évfolyamot, emiatt a diákok rossz alaptudással, gyenge számolási, olvasási és írási készségekkel kerülnek a felső tagozatba. Egy nyolcfős tanulói kiscsoportból egyébként is nagyon nehéz a váltás: felsőben, a városi iskolákban, már húsz felettiek az osztálylétszámok.

Fotó: Bazántah Ivola

Glonczi László a pedagógiai szempontokon túl azért is aggódik a kis létszámú iskolában tanuló gyerekekért, mert szemben a városi iskolákkal ezek az intézmények az idők folyamán szegregálódtak. Egyesülete ezért az állami intézményfenntartóhoz fordult.

– Eleve nem tartom jónak, ha a gyerekek összevont osztályban járnak iskolába, és mivel nem nemzetiségi iskoláról van szó, ezért a szegregáció jogellenes. Szerintem ezekben a kis osztályokban az oktatás minősége is megkérdőjelezhető – mondja.

Az állami intézményfenntartó, a Klik tankerületi igazgatója a válaszában hangsúlyozta, nem céljuk a szegregáció, az annak következtében alakult ki, hogy a szülők – élve a szabad iskolaválasztás lehetőségével – „elvitték gyermekeiket a székhely­­intézménybe”. Azok pedig, akiknek erre nincs módjuk, megelégedhetnek annyival, hogy „az intézményben már az 1980-as évektől egy összevont osztály működik, 1.–3. összevonással. A szülők és az önkormányzat kifejezett kérése volt 2013-ban, hogy ez az összevonás ne 1.–3. osztályra vonatkozzon, hanem a teljes alsó tagozatra. Így 2013. szeptember 1-jétől az 1.–4. osztályok összevonásával dolgozik az iskola. A gyermeklétszám az elmúlt években 14 és 24 fő között változott.” Barcziné Horváth Márta, a hatvani tankerület igazgatója válaszában kitért arra is, hogy nem tudni, hány cigány származású gyerek tanul ezen a két telephelyen. Mindez azért figyelemre méltó, mert az állami intézményfenntartó létrehozásának egyik, a kormány által deklarált célja az iskolai esélyegyenlőség elősegítése volt. Ezért – még ha csak telephelyekről van is szó – a Kliknek kötelessége lenne beavatkozni a szegregáció folyamatába.

A köznevelési törvény lehetőséget teremt arra, hogy ha legalább nyolc alsó tagozatos korú gyermek szülei igényli, akkor „a települési önkormányzat kezdeményezésére az állami intézményfenntartó központ a hivatal tájékoztatása mellett gondoskodjék a feladat helyben történő ellátásáról”. Nem törvénysértő tehát a kis létszámú alsó tagozatos telephely működtetése, de csak akkor, ha nem alakul ki szegregáció. Erdőkövesd és Istenmezeje esetében azonban a szegregáció ténye nehezen lenne vitatható. Glonczi László ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul.

Zolnay János oktatáskutató-szocioló­­gus szerint a szelekció úgy működik, hogy a magasabb presztízsű iskolák és a jobb helyzetű szülők kiválasztják egymást, és a nemkívánatos tanulókat távol tartják maguktól. Egy nagyváros – pél­­dául Eger – képes uralni az oktatási piacot, a környéken pedig kialakulnak a gyűjtőiskolák a „nem kívánatos tanulókkal”.

– A hetvenes évek racionalizációs hullámában sok településen bezárták az iskolákat. A rendszerváltást köve­­tően, amikor az önkormányzatok iskolafenntartóvá váltak, konszenzus alakult ki arról, hogy ahol lehet, ott újra kell nyitni a településeken az intézményeket – mondja Zolnay János. – A kisiskolák egy részét még az önkormányzati fenntartás idején nemzetiségi intézményekké nyilvánították – teszi hozzá –, egy részüket pedig később az egyházak vették át. Összességében azonban kijelenthető, hogy minél kisebb egy iskola, annál valószínűbb, hogy gettóiskola lesz belőle, ahol törvényszerűen hiányok lépnek fel, amelyek az oktatás minőségét is rontják – magyarázza. Zolnay János emlékeztet arra, hogy már az önkormányzati fenntartás idején sem volt egyszerű iskolát bezárni, a településeknek egész egysze­­rűen egzisztenciális érdekük volt megtartani az intézményeiket. Különösen így volt ez, ha uniós vagy egyéb forrásokat is költöttek az iskolára. Ezt a tabut még a kétezres években, a liberális esélykiegyenlítő törekvéseknek sem sikerült megdönteniük.

Pedig a megoldás nem tűnik bonyolultnak: Zolnay szerint ha bizonyos követelményrendszert fölállítana a jogalkotó, amely tartalmazná, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie ma egy intézménynek ahhoz, hogy az iskolaként működhessen, akkor tárgyszerűen lehetne dönteni arról, van-e létjogosultsága az adott iskolának továbbműködni. Így a kis létszámú, falusi iskolákat nem kellene automatikusan bezárni, hiszen ha az intézményben jó a tanító, kis létszám ide vagy oda, a tanulók nem indulnak eleve hátránnyal. Zolnay szerint az objektív követelmények között lehetne említeni például a szegregáció mértékét vagy a szaktanári ellátottságot. Ha pedig a standardok nem teljesíthetők, akkor az érintett iskolát be kell zárni, a gyerekeket pedig iskolabusz-hálózat kiépítésével lehetne a jobb iskolákba juttatni.

Kereszty Zsuzsa főiskolai docens, iskolakezdési szakértő is azt mondja, önmagában nem az a gond, ha kis létszámú egy iskola. A single-teacher school – azaz az egytanítós iskola – még a nagyon fejlettnek minősíthető finnországi rendszerben is létező, jól funkcionáló iskolatípus.

– Elviekben működhetne ez jól Magyarországon is – teszi hozzá –, a gyakorlatban azonban szinte kizárt, hogy így legyen. Akkor lehetne jól működtetni egy ilyen iskolát, ha a tanítónak nem kellene azzal a minisztériumi rendelettel foglalkoznia, amely előírja, hogy a különböző korosztályú gyerekekre, egyénenként lebontva, hány tantárgyi órának kell jutnia. Csak akkor lehet eltérő korosztályhoz tartozó gyerekeket kis létszámú iskolákban hatékonyan, jó színvonalon tanítani, ha a tanító differenciál és fütyül a rendeletben előírt időbeosztásra. A finnek hagyják, hogy egy családias kis iskolában a tanító a gyerekek pillanatnyi állapotához alkalmazkodva, akár az évfolyamhatárokat is felborítva tanítson. Mindebből leszűrhető: a színvonalas kisiskolák előfeltétele – a szegregáció tilalmán túl – a pedagógusba vetett bizalom, a tanszabadság.

Kereszty Zsuzsa azt mondja, 2008-ban több szakértővel együtt megírta az összevont osztályokra a kerettanterveket, ezek azonban 2010 után az új nemzeti alaptantervvel, a tanszabadság felszámolásával mind a kukában végezték.