Hétfőtől minden kormányhivatalban kötelező lesz a maszkviselés

Egyre több helyen kötelező a maszkviselés. 

2021. november 13., 19:56

Szerző:

November 15-től, hétfőtől mindenkinek kötelező a maszkviselés a kormányablakokban – közölte a Miniszterelnökség pénteken.

A közlemény szerint országosan minden kormányablakban, és hivatalban kötelező lesz a szájat, és orrot eltakarni. Mind az ügyintézőknek, és egyaránt az ügyfeleknek. 

 (Kiemelt kép: egy ember sétál a Lánchídon maszkban, a koronavírus második hullámában, 2020. november 2-án. Fotó: Dimény András / 168.hu)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.