Herényi Károly: Magyarországot eluralta a középszer

– Jól van?

– Jól, köszönöm szépen.

– Lengyel László fogalmazott úgy, hogy a politikából való kiesést az érintettek szörnyű veszteségként élik meg, bármennyire tagadják is. Szinte mindenki belebetegszik, de minimum depresszióba zuhan.

– Nem vagyok depressziós. Tudomásul kell venni, hogy nincsen piaca annak a gondolkodásnak, amit mi képviseltünk. Talán egyszer lesz.

– Az önök hibájából alakult így?

– Részben. Gyönyörű és igaz elméleteket gyártottunk a magyar valóságról, ám kevés tudomásunk volt arról, mi foglalkoztatja az embereket leginkább a hétköznapokban. De a társadalom is változott.

– A Fidesz is tett azért, hogy ne legyenek frontvonalban. Most az UD Zrt.-ügyben újrakezdődik a bírósági procedúra.

– Hát igen, hosszú ideje a „tisztességes” megszólításom az, hogy vádlott.

– Zavarja?

– Nem. Ez annak a szerepnek a szükséges velejárója, amelybe belecsöppentem. Egyik barátom nagyon helyesen azt mondta: a bányászok munkahelyi ártalomként szilikózist kapnak, a politikusok meg idézést.

– Magának is köszönheti, hiszen anno sokat lobbizott azért, hogy Orbán Viktort elfogadják a kereszténydemokrata oldalon. Most nem veri a falba a fejét emiatt?

– Már nem lehet megváltoztatni semmit. Sok mindenben nem volt igazam, így ebben sem. Mégis életem egy szép része volt. Nemcsak én vagyok kárvallottja ennek a történetnek, hanem az egész magyar társadalom.

– Most közíróként elemzi a hazai viszonyokat.

– Megtisztelő túlzás, inkább csak írogatok.

– Írásaiból mintha nem is jobboldali konzervatív, hanem baloldali hang szólna.

– Jól látja. De nem én változtam meg, hanem a körülmények. Jobboldali konzervatív politikával a kialakult helyzet nem orvosolható. Amikor négymillió szegény él az országban, akkor nem a középosztály erősítésével kell foglalkozni. A baloldali megoldási javaslatok most naprakészebbek lennének – ha léteznének – a másik oldal ötleteinél. Ráadásul a hazai jobboldal távol áll attól, amit én ideálisnak gondolnék.

– Legutóbb azt írta: „A mostani hatalom fél, fél a tükörtől, fél a viccektől, és gyűlöli a kritikát.” Sértettség van ezekben a szavakban?

– Nem. Miért lenne?

– Mert eljárás indult ön ellen.

– Ó, az csak egy szerep! A cikkeimben a helyzetet értelmezem. Ha valaki fél a demokráciától, fél a versenytől, a háttérben általában kisebbrendűségi komplexus áll. Csak ennyit akartam mondani.

– Visszatérne a politikába?

– Ha az embert elzavarták, nem biztos, hogy az első sorban kell tülekednie a visszatérés érdekében. Nekem a politikai piacon most nincs helyem, se szerepem. És nem is akarom, hogy legyen. Ha változik a helyzet, akkor nem zárok ki semmit.

– Mégis, a politikai palettán hol van Herényi Károly helye?

– Hol másutt, mint a konzervatív oldalon! De nem hiszek a vegytiszta bal- vagy jobboldali megoldásokban.

– Ön konzervatív baloldali szemüvegben?

– Dehogy. Arra ösztökélem a baloldali embereket – ha vannak ilyenek –, hogy olyan megoldásokat keressenek, amelyek a jobboldali ötletektől eltérően nem közvetett módon segítenek a szegényeken. Ilyen lehet akár a feltétel nélküli alapjövedelem is. Svájcban népszavazást tartanak arról, hogy minden svájci állampolgár a születésétől a haláláig kapjon 2500 eurót. Nálunk, a négymillió szegény országában ez havi negyvenezer forint lehetne.

– Ehhez nem áll elég jól az ország.

– Most háromezer milliárdot fizetünk ki szociális segélyre. A feltétel nélküli jövedelem 4,8 milliárd forintba kerülne.

– De miért kapjon a gazdag is? Ez nem igazságos.

– Nem a vagyoni viszonyok között tenne igazságot ez az ötlet, mert mindenkinek a saját tehetségén és szorgalmán múlik, milyen a jövedelmi helyzete. Akinek több pénze van, több adót is fizetne. Az alapelv: senki ne haljon éhen. Egy négytagú családnak ez az ötlet havonta 160 ezer forintot jelentene. A feltétel nélküli jövedelem átrendezné a munkaerőpiacot. Nem lenne munkanélküli-segély, az emberek másként keresnének állást, ha nem az életükről volna szó. A részmunkának nagyobb szerepe lenne, hiszen többen gondolhatnák úgy: nekik négy óra munkavégzés elegendő.

– De a segélyezéssel is az volt a probléma, hogy nem ösztönzött munkavállalásra. Ez az ötlet sem fog.

– A segéllyel korábban az volt a probléma, hogy csaknem annyi volt, mint a munkabér. Attól tartok, hogy ebből az ötletből azért nem lesz semmi, mert támadja a hatalom újraelosztó szerepét.

– Írásaiból úgy tűnik, reménytelennek látja a helyzetet.

– Magyarországot eluralta a középszer. A rendszer elért a végéhez.

– Melyikre gondol: a 25 évesre, vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszerére?

– A rendszerváltás után elindult valami, de később gellert kapott. Nem tartható tovább, hogy a társadalmi, gazdasági problémákra ideológiai alapon szerveződő pártok ideológiai alapokon nyugvó válaszokat keresnek. Nálunk nem a jövőt építik, hanem a múltat. A rendszert csak kívülről jövő, Horváth András-féle emberek tudnák megreformálni. Talán egy civil szerveződés, amely megerősödik...

– Titkon Ángyán József új mozgalmára, a Tisztesség és Emberség Szövetségére gondol? Olvastam egyik írásában, hogy szimpatizál velük.

– Ángyánnal annyiban értek egyet, hogy Orbán nem a kapitalizmust, hanem a feudalizmust építi. Örülnék, ha létrejönnének például az adófizetők vagy a szegények érdekeit képviselő pártok. Miért nem meri ezt senki felvállalni?

– Nem naiv elképzelés, hogy jönnek a tiszták, és mindent rendbe hoznak? Hiszen erejük sem lesz hozzá.

– Mert a többiek azonnal levadásznák őket? Ez csak rövidtávon igaz. Mindig a naivnak, idealistának tűnő emberek vitték előbbre a világot. Ami most zajlik, nem mehet tovább: száz éve görgetjük magunk előtt ugyanazokat a problémákat. 1912-ig majdnem kétmillió nincstelen paraszt ment ki külföldre. Aztán az 1929–32-es válság idején hárommillió magyar – ahogy József Attila mondja – „tántorgott ki Amerikába”. Bogár László közgazdász most is hárommillió út szélén hagyott emberről beszél. A mai politikai elit ugyanolyan tehetetlen, mint a száz évvel ezelőtti.

– Mások nem a civilek, inkább a jobboldal feltámadásában bíznak. Béndek Péter, az új Polgári Konzervatív Párt vezetője biztos benne: egy valódi polgári pártra előbb-utóbb szüksége lesz az országnak. Giczy György, a KDNP volt elnöke szerint a Fideszt balról nem lehet legyőzni, az csak valamilyen jobbközép tömörülésnek sikerülhet.

– Ehhez elsőként polgárosodás is kellene. A polgár kategóriába sorolt nyolcszázezer közalkalmazott az államtól kapja a fizetését. A sikeres vállalkozók többsége állami megrendeléseken csüng. Nem a tudás, a szakmai felkészültség számít: a kapcsolati tőke mindent felülír. Ilyen magas állami újraelosztásnál lehetetlen, hogy kialakuljon egy önfenntartó, önellátó és főként öntudatos polgári réteg. Ráadásul ez nem is érdeke a hatalomnak.

– Hogyan lehet belátható időn belül kimászni ebből a helyzetből? Bokros Lajos Modern Magyarország Mozgalma teljes összefogást és a választási győzelem, az ötszáz napos romeltakarítás után új választásokat javasol.

– Talán ez a legjobb ellenzéki megoldás, a többiek ajánlata intellektuálisan szegény. Szerintem Bokros az egyedüli, aki ebben a gazdasági helyzetben kitörési pontokat tudna találni. Néhány éve megjelent, Reformok kritikus tömege című írásának ma is igaz minden szava. Emellett azért úgy gondolom, hogy Kádár rendszerét sem annak ellenzéke döntötte meg: egyszerűen finanszírozhatatlanná vált. Szerintem Orbán hatalmára is ugyanez a sors vár, szükségszerű, hogy előbb-utóbb összeomlik ez a rendszer is. De mi lesz utána? Na, ez ma a legnagyobb kérdés.