Hende Csaba olajat öntött a szombathelyi fideszes belharcok tüzére, már a másik alpolgármestert is árulónak nevezi

2019. július 18., 18:33

Szerző:

Ismét árulástól zeng a Hende Csabához közeli fideszes kör, ezúttal Koczka Tibor alpolgármesterre mondta ki a fatvát a város országgyűlési képviselője – derül ki az ugytudjuk.hu cikkéből.

Koczka Tibor egy csütörtöki sajtótájékoztatón tette szóvá, hogy noha korábban megnyerte körzetét, sőt a városi Fidesz listavezetője is volt, idén számára méltatlanul meg sem kereste pártja az újraindulással, illetve kiderült, hogy nem is áll szándékukban Koczkát indítani. Szerinte Hende Csaba nem csak a Fidesz városi közgyűlési többségét verte szét, hanem most a teljes helyi Fidesszel teszi ezt.

Erre reagált csütörtökön Hende egy Facebook-bejegyzésben, amelyben árulónak titulálja Koczka Tibort. 

Az árulózás egyszer már nagyon nem jött be

Emlékezetes, hogy a tavaly elfogadott rabszolgatörvényről kialakult szombathelyi vitában a Fidesz ellentétes álláspontra került Molnár Miklós alpolgármesterrel, aki a jobbközép Pro Savaria Egyesület színeiben politizál, és sokáig a Fidesszel szövetségben szavazott a közgyűlésben. Hende Csaba személye a rabszolgatörvényben is jelentős volt, ugyanis annak szigorúbb változatát az általa vezetett parlamenti Törvényalkotási bizottság szavazta meg.

Molnár pusztán annyit tett, hogy februárban megszavazta a rabszolgatörvény szombathelyi napirendi pontra emelését, ám aznap a Fidesz távol maradt az üléstől, így az ellenzék határozatot fogadhatott el, hogy a városi cégekben nem alkalmazzák majd a törvényt. Ezt követően Molnárt vadul árulással kezdte vádolni Hende és a helyi Fidesz, amivel csak még szorosabbá tették Molnár és az ellenzék viszonyát és azóta ők alkotják a többséget a közgyűlésben.