Hatszázötven millió forintos ajándékot kapott a kormánytól Orbán Viktor svábhegyi gyülekezete

2018. február 8., 10:38

Szerző:

Több mint hétezer négyzetméternyi terület tulajdonjogát kapta meg teljesen ingyen a svábhegyi református gyülekezet – derült ki a keddi Magyar Közlönyből, amelyet elsőként a Népszava szúrt ki. A lap emlékeztet,  mindezzel csaknem 650 millió forintos ajándékot kapott az államtól az Orbán Viktor kormányfőt is tagjai között tudó Svábhegyi Református Gyülekezet azzal, hogy a vallási közösség megkapja a Felhő utca 8, illetve a Felhő utca 6/a ingatlanok tulajdonjogát, ráadásul teljesen ingyen.

A gyülekezet református központot hozna létre a már meglévő templomuk mellett. A két szomszédos telek azonban nem a reformátusok kezében voltak, ezért az állam az MNV-n keresztül tavaly december 15-én megvette azokat és – mint ahogyan a keddi Magyar Közlönyből kiderült – továbbadták a tulajdonjogot a gyülekezetnek. Egy tavaly nyári kormányrendeletben egyébként nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánították a Református Központtal kapcsolatos hatósági ügyeket.

A Svábhegyi Református Egyházközösség temploma
Fotó: mapio.net

Orbán Viktor a templom öt évvel ezelőtti felszentelésén egyébként azt nyilatkozta a Reformátusok Lapjának, hogy a kormány nevében „mélyen motiválva” érzi magát, hogy a teljes befejezéshez még hiányzó összeg minél hamarabb eljusson a gyülekezethez. – Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is – mondta.