Akkora szája volt a tokaji bajszos szörnynek, hogy le tudott volna nyelni egy focilabdát

120 kilogramm körül harcsát fogtak a Bodrog torkolatánál, 80 kilogramm halfilé lett belőle. 

2023. szeptember 11., 11:39

Szerző:

Akkora harcsát  fogott egy szakács a Bodrogból, hogy simán országos rekord lehetne – írja a pecaverzum. T. Gergő, aki ha pontosan leméri harcsáját, és hitelesítteti azt a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz), akkor könnyen lehet, hogy az ő nevéhez fűződne az országos csúcs. 2023. március 27-én a Bodrog-folyó, a Tisza-torkolattól mintegy kettő kilométerre, Tokaj környékén három és fél órán keresztül fárasztották a ragadozót csónakból. 

„Patthelyzetnek tűnt, a hal beállt a sodrásba, és nem akart mozdulni a folyó közepéről. Ráadásként besötétedett, eleredt az eső is, a motorból kezdett kifogyni a benzin és csupán egyetlen fejlámpa állt rendelkezésre” – meséli a lapnak T. Gergő, aki az apósával küzdött a harcsával. A szakács elmondása szerint már keze-lába remegett, ő maga is kifáradt nemcsak a harcsa, de esze ágába se volt oda adni a botot apósának, pedig a damil a kezét is elvágta és ömlött belőle vér, amikor a nagy hal irányt váltott. Amikor meglátták a harcsát lesápadtak, végül apósa nyúlt be a harcsa szájába.

A horgászok saccolása alapján 120 kiló lehet a „bajszoshal”, a teljes hossza (nem orrcsúcstól faroktőig) 256 centiméternek bizonyult.. A hivatalos országos rekordot Kovács Gábor tartja, aki 2010. május 10-én akasztott meg egy 113 kilós, 230 centiméteres bajszost a Töröcskei-tónál. 

A harcsa amúgy minden valószínűség szerint nem is bodrogi, nem a folyóban élt, hanem a Tiszáról úszhatott fel csemegézni a keszegekből, ellenkező esetben rendelkezett volna annyi helyismerettel, hogy egyből behúzza magát egy akadó alá, de ő csak állt egy helyben óráig.

A szája akkora volt a szakács szerint, hogy egy focilabda gond nélkül bezuhant volna rajta a gyomrába. A nyúzást követő feldolgozás során elő is került belőle három darab jókora dévér. A 80 kiló filéből jutott a családtagoknak, barátoknak is. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: SEBASTIEN BOZON / AFP)

Tegnap 11:21

Két évvel a koronavírus-járvány nyomán bekövetkezett turisztikai összeomlás után ismét megjött az emberek utazási kedve. Idén a magyarok több mint harmada tervezi, hogy útnak indul kikapcsolódni. A Balaton idén is verhetetlen célpont.

Tegnap 07:32

Idén a balatonfüredi Kis Bergmann Cukrászda Tökmag sorbet pirosbogyós gyümölcsökkel elnevezésű alkotása lett az év fagylaltja - közölte a Magyar Cukrász Ipartestület pénteken az MTI-vel.