Hatalmas bankot építenek fel Mészáros Lőrincnek, az OTP riválisa lesz
Orbán Viktor régi álma, hogy az OTP mellett egy másik, hozzá közelebb álló tulajdonosi kör által irányított lakossági bankot hozzon létre. A jelek szerint a kormány valóban dolgozik egy állami hátszelű bank létrehozásán, amelyben Mészáros Lőrinc cége is fontos szerepet kap – írja a 24.hu saját értesülései alapján.
Banki körökben már a választások előtt is valószínűsítették a bank létrehozását. Ez részben kényszer is, mivel a három éve állami tulajdonba vett Budapest Bankot (BB) az Orbán-kormánynak értékesítenie kell az erről szóló kötelezettségvállalásai miatt. A portál úgy tudja, hogy megindult most az ügyben a mozgás.

Korábban úgy tűnt, hogy a BB-t és a Mészáros Lőrinchez és Matolcsy Györgyhöz közeli MKB Bankkal és a takarékszövetkezetekkel gyúrhatják egybe, most viszont úgy néz ki, a pénzintézet a takarékszövetkezetek integrációja után létrehozott Takarékbankon alapulhat.
Erre utal legalábbis, hogy a Mészáros-birodalom központi tulajdonosi cége, az Opus Global Zrt. a napokban felvette igazgatósági tagjai közé Vida Józsefet, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatóját.
A 24.hu azt írja, még az áprilisi országgyűlési választás előtt az összes regionális takarékszövetkezet vezetőjének titokban kellett elköteleznie magát egy új, OTP-konkurens lakossági bank létrehozása mellett, és arra kérték őket, hogy támogassák a saját pozícióikat is veszélyeztető összeolvadást.
A 12 takarékszövetkezet topvezetőinek titoktartási kötelezettség mellett kellett nyilatkozatot tenniük arról, hogy a következő hónapokban minden tőlük telhetőt megtesznek a projekt sikeréért.
A 24.hu értesüléseit hivatalosan nem erősítették meg.