Hatalmas a munkaerőhiány a közszférában, 160 ezer embernek tíz éve mégis változatlan a bére

2018. június 12., 17:41

Szerző:

Hatalmas a munkaerőhiány a közszférában, több ezer betöltetlen álláshely van most is. Kazánkezelőt, rendszergazdát, óvópedagógust, mentőst és tudományos munkatársakat is keresnek közalkalmazotti helyekre. A szakszervezet szerint mégis 160 ezer olyan ember dolgozik a szférában, akinek a bére 10 éve nem változott – írja a Hír TV.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) közös ajtótájékoztatót tartott kedden Budapesten. 

Az MKKSZ elnöke, Boross Péterné elmondta, hogy a béremelés hozhatna megoldást a problémára, ezzel pedig a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is egyetért.

– Az új ciklusban az eddigieknél határozottabban kell megfogalmaznunk a törekvéseinket, tehát ettől a nagyon erőteljes hatalmi, politikai fölénytől, ami ezt a kormányt létrehozta, semmiképpen nem szabad megtorpannunk, vagy visszalépnünk, esetleg óvatosabban fogalmaznunk, hanem mindenképpen határozottabban kell fogalmaznunk – mondta Földiák András, a SZEF elnöke.

Van olyan közalkalmazott, akinek a bére több évtizedes munkaviszony után sem éri el a pályakezdő szakmunkás bérét.

– A közalkalmazotti bértábla szerint például az én bérem, cirka 20 év diplomás munkaviszony után, a közalkalmazotti besorolásom, nem éri el a 160 ezer forintot. Tehát kevesebb mint a garantált pályakezdő szakmunkás bér. És ezt mindenféle pótlékokkal és kiegészítésekkel tornázták föl, amit sikerként próbált elkönyvelni a mindenkori szaktárca. Mi viszont kiszámoltuk azt, hogy a mindenkori nemzetgazdasági átlaghoz képest a mi bérünk az veszített az értékből – mondta Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A bérnövekedés mellett a szakszervezetek bevezetnék a diplomás bérminimumot is, amit bruttó 230 ezer forintban szabnák meg.

Pár napja írtuk meg, hogy nyolcvanezer ember hiányzik a magyar munkaerőpiacról.

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.