Hát hol élünk?

Védjük meg az országot! szlogennel országszerte több száz helyszínen kezdett aláírásgyűjtésbe a Fidesz az uniós menekültkvóta ellen. Az emberek indulatosak: válaszaikban előkerül az eltiport magyar öntudat, a becstelen liberális politika, a százötven éves török uralom, a mindent felzabáló migránstömeg, Szemiramisz függőkertje, Merkel nem létező unokája, Bin Laden, birkavágás és sok minden más.

2015. november 28., 13:37

„Mi sem vagyunk biztonságban” – jelentette ki Orbán Viktor a párizsi terrortámadásokról minapi napirend előtti parlamenti felszólalásában. „Ami Párizsban történt, az háborús tett, és nemcsak Franciaországot támadták, hanem az egész Európai Uniót, hiszen Franciaország az EU része. Mivel pedig Magyarország is a tagja, ez a mi ügyünk is. Ami Párizsban történt, az bárhol megtörténhet Európában, mi sem vagyunk biztonságban.”

Orbán szerint „Brüsszelnek világosan meg kellene mondani a migránsoknak, hogy itt nem az várja őket, amire számítanak”. Ráadásul a terroristák „tudatosan és jól szervezetten arra használják fel a népvándorlást, hogy elvegyüljenek az otthonukat a jobb élet reményében elhagyó emberek tömegében. Európa összes vezetője tudott a veszélyről. Ezért belegondolni is rossz, hogy Magyarország területén hány terrorista mehetett át, terroristából pedig egy is sok.”

A miniszterelnök úgy véli, a kötelező betelepítési kvóta épp azért veszélyes, mert szétterítené a terrorizmust Európában. Azt mondta: „Amíg ez a kormány levegőt tud venni, sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz.” Az Országgyűlés törvényben kötelezte a kormányt, hogy az Európai Unió Bíróságánál kezdeményezze a bevándorlók kötelező, kvóták szerinti szétosztásáról szóló uniós jogszabály megsemmisítését.

– Tökéletesen egyetértek, takarodjanak innen – fakad ki Nagy József, ki amúgy két éve keres munkát, de nem talál. – Mert egy ilyen rohadt, szemét, mocskos nép elfogad mindent, elmegy áron alul dolgozni. Mindenhova felvették már a szíriaiakat, kurva anyjukat kell beengedni ezeket ide? Miért nem maradnak otthon? Afganisztán, ugyan már! Bin Láden, szarok bele a háborújukba, maradjanak otthon, oldják meg, ahogy én is megoldom a magam életét huszonnyolcezres nyugdíjból.

A Lehel téri piacon vagyunk, hétköznap délelőtt. Nagy a forgalom, a bejárat előtti téren áll a Fidesz aláírásgyűjtő standja. Fidelitasosok és más aktivisták választókerületi alapon gyűjtik a szignókat a kötelező menekültkvóta ellen. Jönnek is az emberek.

– Angela Merkelt idáig szerettem – folytatja Nagy József. – 1995-től 2007-ig kint éltem a testvéremmel Németországban, Hamburgban, lakásfelújítással foglalkoztam. Ott nem kellett remegni, lesz-e fizetés, vagy sem. Bezzeg itt! Naná, hogy kint akartam maradni, csakhogy nem voltunk bejelentve, és háromszor is megbuktunk feketemunkával. Kétszer kijátszottuk, de harmadjára nem jött össze.
Fotózhatjuk?

– Ebben az országban? Hogy aztán ne mehessek ki az utcára!
Lázár Lajosné elszánt mozdulatokkal szignál. Nyugállományú export-import ügyintéző.

– Én a Fidesznek mindent aláírok, ezzel a kezdeményezéssel is egyetértek. Épp most hallgattam a rádióban Molnár Csabát, aki azt mondta, ide toloncolnak majd vissza több ezer migránst, ha nem fogadjuk be a kvóta szerinti mennyiséget. Micsoda őrültség! Ilyet bemondani egy rádióműsorba! Embereket így hülyíteni! Élnek rokonaim Németországban, borzasztó, ott is mit művelnek ezek a migránsok. Erőszakosak. Ennek kitenni minket! Tényleg meg kell védeni az országot, ahogy Orbán teszi.
Lázár Lajosné unokája Finnországban él.

– Magyarnak nevelte a lányom, mégis elment. Oda házasodott. Nem értek vele egyet. 1956-ban, tizenhat évesen én is elmehettem volna, de azt mondtam, magyar vagyok, maradok. Ezek meg idejönnek, eltartják őket, munkát, lakást kapnak. Miközben mindenért tudnának fizetni! Felháborító! Én félek tőlük, megmondom őszintén.

Koordinátorok szervezik az aláírásgyűjtést, itt, a XIII. kerületben Szabó Zsolt, a Fidesz szociális munkatársa három standdal dolgozik, azt mondja, ezeknél több száz aláírás jön össze naponta. A Lehel tér az egyik legtutibb placc, ide reggeltől estig kitelepülnek.

– Ez nem pártpolitika, jönnek jobbikosok és MSZP-sek is aláírni, hiszen a céllal egyetértenek. Páran elküldenek melegebb éghajlatra, aktivista lányainkat olykor lekázzák, leneonácizzák. De bírják. A rezsicsökkentést is végigcsinálták, ez már a negyedik kampányuk. Egyikük OKJ-s képzésre jár, a másik most érettségizik, tizenkilenc évesek. Esztétikailag mutatósak, ez nagyon sokat számít.

Az esztétikailag mutatós lányok ketten vannak, egyként egyetértenek a törekvésével: nem kellenek ide menekültek.

– Sokan mondják nekünk, hogy megtámadták őket a migránsok – mondja egyikük. – Volt egy magyar hölgy, Hollandiában élt, de ott körberakták őket migránsokkal, ezért hazaköltözött. Én sem szeretném, ha megtámadnának. Persze magyarok is tehetnek ilyet, de akkor is. És az a dzsuva, amit maguk után hagynak, tényleg! Én félek tőlük.

Míg a támadásoktól félünk, két koros asszony ír alá.

– Nem kérünk migránsokat! A vallásuk miatt, meg azért, mert sokan vannak. Nem tetszik a szemetelésük, disznóólat hagynak maguk után. Ott ül a lépcsőn a nő, benne a szemétben, meg se mozdul. Hogy nem bántja a szépérzékét! Meg kellett volna kérdezni, mielőtt elindulnak, hogy merre lehet, nem csak úgy bele a nagyvilágba, karon ülő gyerekkel! Hogy mer elindulni kilenc hónapos terhesen? Újabban minden nőnek a kezében gyerek van.

– Tíz százalékuk jön csak háborúból, a többi mind megélhetési bevándorló – veszi át a szót a másik nő. – Láttuk a tévében, hogy két fiatalembert megkérdeztek, Izraelből jöttek, de azt állították magukról, hogy szíriaiak, mert akkor több a kedvezmény. Na, ezt nagyon nem szeretjük!

Pár méterrel arrébb két fiatal lány beszélget.

– Azt sem tudjuk, miről van szó – így egyikük. – Se kvótáról, se migránsokról, semmiről sem tudok, és nem is érdekel.
Hagyjuk békén, jó. Vissza a nyugdíjasokhoz.

– Nem azért dolgoztunk negyven évig, hogy most félnünk kelljen. A szíriaiak húszmillióan vannak, mi lesz velünk? Az országot meg kell védeni – ez Szoldán Károlyné véleménye.
– Vidéken bemennek a kertbe, a házakba, mindent csinálnak – veszi át a szót egy férfi. – A jogait mind tudja, a kötelességét egyik sem. Felzabálják a fél országot – mondja Usztics László.
– A művész úr öccse – jegyzi meg sokatmondóan Szoldánné.
Mármint Mátyás a báty.

A metróaluljáróban is pult. Harmincas nő rohan aláírni.

– Apám külszolgálatos volt, kamaszkoromban Líbiában éltem négy évig – mondja. – Láttam, hogyan viselkednek ott az emberek, nem szeretnék velük élni. Más a kultúrájuk, az időszámításuk, hatszáz évet visszaszámolnak. Az iszlám a nőket úgy kezeli, mint az utolsó gyaur kutyát, semmibe nem nézik őket. Fényes nappal leteperték a lányokat az utcán, letépték a ruhájukat. Szerintük a fehér emberrel mindent meg lehet csinálni. Egy kamasz srácot féltékenységből megkéseltek. Nekem ez nem kell, sajnálom.

A Móricz Zsigmond körtéren folytatjuk, ott két középkorú nő gyűjt.

– Mondanak csúnya dolgokat is az emberek, például azt, hogy milyen jó, ha bejönnek ide az iszlámosok, mert kinyírják Orbán Viktort. Más csak grimaszt vág. Persze többen vannak, akik aláírják. Önök honnan is vannak? 168 Óra? Azt nem szeretem. Olyan sok rosszat írnak Orbán Viktorról, igaztalanul – darálja a nő. – Amúgy megjegyzem, ha kimegyek az iszlámhoz és nincs rajtam fejkendő, börtönbe visznek. De ha idejön az iszlámos, elvárja, hogy az európai ne járjon miniszoknyába. Hát hol élünk? Nem szeretném, hogy ha vendégségbe jön hozzám valaki, akkor bárányt kéne ölnöm. Mert ott az a szokás, vérnek kell folyni, ha jön egy vendég. És azt sem szeretném, hogy a szemközti erkélyen birkát vágjanak. Soros adta volna meg a saját címét nekik, hogy őt keressék.
Folytatná, de ügyfél érkezik.

– Öt gyerekem és nyolc unokám van, szeretném, ha nem kéne aggódnom, hogy a kést teszik a hátukba. Merkelnek nincs unokája, csak a nagyipari lobbi áll mögötte – mondja Kruchina Károlyné. – Százötven évig voltak itt a törökök, tudjuk, hogy csellel vették be Budát. Ez a mostani is cseles valami. A szíriaiaknak fel kéne venniük az európai kultúrát, a magyarok is elvesztek volna Augsburgnál és Merseburgnál, ha nem veszik fel a kereszténységet. De a muszlimoknak a vallás komoly nemzeti identitástudatot ad. És akkor ötven év múlva mi lesz? Inkább építsenek Szíriában olyan gyárakat, üzemeket, víztisztítót vagy gombakészítő üzemet, amitől élhető lesz ország. Szemiramisz hogy csinálta meg a függőkertjét a sivatag kellős közepén?
Kruchináné amúgy nem nézi a bőrszínt.

– A gyerekem befizetett egy thai masszázsra, onnan jövök, azért vagyok így feldobva. Innen megyek dolgozni. Középsúlyos sérülteket tanítok, hittanár vagyok. A keresztény vallás alapelveit és annak szellemét próbálom átadni. Nincs nekem ellenségem, a fodrászom is etnikum, thai masszázsba járok, el tudom fogadni a másságot. De akkor is a mi kultúránkhoz kell alkalmazkodni.
Rocker oldalaz a pulthoz, a srácon Iron Maiden-es póló, hátán AC/DC-s táska. Mellette fiatal lány.

– Svédország az összeomlás szélén áll, ezt nem akarom Magyarországnak. Harminc éve liberális kormányuk van, ezért tartanak itt – mondja Mészáros Melissa.
Amerikában született, tizenöt volt, amikor a szülei hazaköltöztek Magyarországra. Hobbiból lapokat, például a Magyar Hírlapot fordít angolra és küldi ki a tengerentúlra „sokaknak, hogy képben legyenek arról, mi folyik itt valójában”.

– Torz ábrázolás jelenik meg Magyarországról a sajtóban, miközben Nyugat-Európában már lassan istenítik Orbán Viktort. Magyarország jó hely, itt még van összetartás, nem csak individualizmus. A kultúra, a nyelv fontos érték, a magyarok fel sem fogják, mennyire. Ha elfogadjuk a kvótarendszert, akár százhatvanezer menekült is jöhet öt éven belül. A történelem során egyetlen multikulturalizmusra alapított társadalom sem működött hosszú távon, Jugoszlávia, Koszovó, soroljam? A liberális politika hazug és becstelen, meg kell állítani.
A rocker csak keresztnevét árulja el, azt is nehezen. Szóval: János.

– Akik ide akarnak jönni, azok szemében mi semmik vagyunk. Ők nem olyan befogadóak, mint mi. Nem az ügy humanitárius részére kell összpontosítani. A második világháború idején velünk se bántak különbül, eltiporták a magyar öntudatot. Ezt a kis maradékát semmi áron nem szabad feladnunk. Betelepítenek több ezer más világnézetű embert Magyarországra, mi meg vegyük át a szokásaikat? Mégis miért? Miért más nemzetek sínylődjenek, csak mert ők nem tudják otthon megoldani a bajukat?

A Nyugati téri metrókijáratnál is áll a Fidesz-stand. Az aktivisták szerint a párizsi terrortámadás nem növelte jelentősen az aláírók számát. A támogatók most is jönnek, folyamatosan.

– Aláírtam. És nem a párizsi terrortámadás miatt, bár az tette fel rá a pontot – mondja Koszetzky Gábor. – Én tovább szigorítanék. Eddig, kedves muszlimok, és ne tovább. És lezárnám a határt. Az egész migránsügyet ugyanis hátsó szándékok vezérlik. A cél az, hogy a betelepítéssel felhígítsák Európát, a nemzetállamok pedig megszűnjenek. Ez így is lesz, ha nem most, akkor harminc év múlva. Onnantól kezdve Európa egy nagy massza lesz, úgy pedig könnyebb kezelni. Az egész mögött a nagypolitika áll.
S hogy ki van a vonal végén?

– A túloldal. Amerika. Ez a meggyőződésem. És mondom, Párizstól függetlenül is aláírtam volna. Mert nem az a lényeg, hogy a támadás milyen érzelmeket kelt bennünk, hanem az, hogy az Európai Unió irányítói vegyék végre észre: a politika és a rájuk szavazó tömeg rég elszakadt egymástól. Ellenkező irányba haladnak, lassan száznyolcvan fokkal. Ezt kéne észrevenni.