Háromnyelvű magyar és angol kommandó a szlovák ezredben

Ennek még ma is elevenen ható örökségei vannak. Például az eltorzult polgárosodásban. Sajátos, „illetlen” példa: Bartóknak, a nagyszentmiklósi földműves – iskola derék igazgatójának fia első kompozícióját Béla von Bartók néven jegyzi – azaz nemesemberként. Majd első feleségét, Pásztory Dittát szuhafői Bartók Béla néven veszi feleségül. Holott a mester felmenői között voltak szászok, (a mama Voit Paula), magyarok, sőt, egy bunyevác nagymama is – de nemes egy szál sem. Ám a régi nemesekből alakuló polgári rétegbe, az „úriemberek” közé való betagozódáshoz kutyabőr kívántatott, mely némelyeknél kitaláció volt – hallhattuk Borsi-Kálmán Gézától, az ELTE oktatójától.

Ezek a régi-új „úri”, felemelkedő rétegek a monarchiában épp úgy nem forrtak össze, mint napjainkban. Közös érdekeik felismerése és képviselete, összekovácsolódás helyett egymással küzdenek – most csakúgy, mint akkor. Ez a Trianon-szindróma: hogy nem értettük meg a polgárosodási folyamatot. Aminek azután folytatása lett a második torzulás: a rengeteg „idegent”, a sok német, zsidó polgárt látva az értelmiségben az „egészséges” vidéki magyar felnevelése vált kívánatossá.

Háromnyelvű Muravidék

Milyen termékeny szimbiózisban éltek egykor a Muravidék szlovén, magyar és német ajkú lakósai – erről beszélt Oto Luthar, a Szlovén Tudományos Akadémia munkatársa. A török idők óta békében megfértek egymással katolikus szlovének, osztrákok, protestáns magyarok. E vidéken mindenki értett, írt és beszélt legalább két – ha nem mindhárom nyelven. A kutató ma is őrzi nagymamája szakácskönyvét, amelyben német az étkek neve, magyarul szerepel a mértékegység, majd szlovénul a recept leírása… Ehhez még az a figyelemreméltó kutatási eredmény tehető hozzá, miszerint a többnyelvű muravidékiek szexuális fantáziáikat általában magyarul élték meg…

Gerő András, a jeles történész s a Habsburg Intézet igazgatója szerint monarchiánk volt az Európai Unió előfutára: az első közép-európai multikulturális államszövetség a térség két nagy ereje, a német és a szláv kultúrkör között. Az osztrák-magyar államszövetség fogyatékosságaival együtt a civilizálódás, a polgárosodás korszakát jelentette. Minden „slamperei” ellenére a birodalom rendezett politikai és gazdasági viszonyok között működött. Jóllehet a népcsoportok tarka együttesében „mindenki lenézett, utált mindenkit”, ám egyik népcsoport sem tudta a többiekre erőltetni akaratát, a koegzisztencia működött. Így történhetett, hogy a sokféle elemből álló közös hadsereg tovább bírta a próbát, mint akár az oroszt, akár a német seregek. A k.u.k. erők egyébként sajátos jelenségekkel is szolgáltak: amikor például az angol vezénylési nyelv volt használatos szlovák egységeknél, amelyek tagjai Amerikából hazatelepültek voltak…

A sajátos államalakulatot az erő ironikus hagyomány is jellemezte, hiszen köztudott volt, hogy ebben a fura országban sok minden másképp van, mint ahogyan mondják. Innen a monarchia nagy bírálója, az osztrák Karl Kraus bon-mot-ja: A kivándorlóktól nem azt kellene kérdezni az útlevélhivatalban, miért akar elmenni – hanem a többiektől azt, miért akarnak itt maradni.

Akármiként is: ez a sajátos Atlantisz elsüllyedt – de térségünkben máig fennmaradt a polgárosodás máig teljesítetlen vágya.

A vitából említést érdemel a már idézett Balázs Péter jelzése: Budapesten dolgozó külföldi diplomaták hívták fel figyelmét a magyar jelképek megváltozására az új kormány hivatalba lépése óta. Míg korábban a magyar zászlók mellett mindig ott volt az EU kék lobogója – az immár eltűnt a kormányfő, vagy szóvivője mögötti zászlóerdőből.