Hárommilliárd forinttal lett soványabb a fővárosi fejlesztések kerete

A kormány egy újabb rendelettel 16 milliárd forintot csoportosított át, ezáltal a többi között a fővárosi fejlesztések keretéből 3 milliárd forintot vettek el.

2022. május 26., 17:48

Szerző:

Ötmilliárd forinttal csökkentették a nemzetközi pénzügyi intézményekkel kapcsolatos kiadások keretét, amit egyéb, nem részletezett vegyes kiadásokhoz csoportosították át. A Magyar Turisztikai Ügynökség is 3,8 milliárd forinttal lett szegényebb, de az összeg a turizmuson belül marad, csak átkerül a Gazdaság-újraindítási Alap turisztikai fejlesztési célelőirányzatához – írta a HVG.

A Gazdaság-újraindítási Alapon belül a fővárosi fejlesztések keretéből 3 milliárd forintot vettek ki, amit a Kiemelt Nemzeti Sportesemény Stratégia és sportesemény-pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatására szánnak. A Gazdaság-újraindítási Alap kötött segélyhitelezésre szánt keretéből 2,38 milliárd forintot kivettek, és ezt odaadták a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, külgazdasági fejlesztési célú szervezeti támogatásokra.

Emellett több „kisebb értékű” százmillió forintos változtatások is voltak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.