Halálos vonatgázolás Balatonmáriafürdőn

Életét vesztette egy gyalogos, miután elgázolta a Balatonszentgyörgy irányából Budapest felé közlekedő személyvonat Balatonmáriafürdőn hétfőn – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

2022. augusztus 22., 16:30

Szerző:

Azt írták: a vonatgázolás az Ady Endre utcai vasúti átjáróban történt. A 72 éves ajkai nő a tilos jelzés ellenére haladt át a sínpáron, sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A Mávinform a Facebook-oldalán azt közölte, hogy a fény- és félsorompó rendben működött.

Hozzátették, a helyszínelés befejezéséig – várhatóan 16 óráig – szünetel a vasúti forgalom Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között, a Fonyód-Balatonszentgyörgy szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A dél-balatoni vasútvonalon kora estig késésekre kell számítani – hangsúlyozták.

(Kiemelt fotónk illusztráció: A vasúti jármű közlekedését és áthaladását felváltva villogó piros fénnyel jelző fénysorompónál várakozó járművek a Mogyoródi út - Szuglói körvasút sor vasúti átjárójában.MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor)

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.