Épp az esküvőjükre készültek az Árpád hídi halálos baleset áldozatai

Az Árpád hídon történt halálos balesetben elhunyt B. Ervin és Sz. Mónika éppen az esküvői meghívóik kézbesítéséből tartott hazafelé, amikor beléjük hajtott a száguldó taxi.

2024. július 6., 13:43

Szerző:

Újabb szívszorító részletek derültek ki a szerda esti Árpád hídi halálos balesettel összefüggésben. A Blikknek nyilatkozott a baleset egyik halálos áldozatának, a 32 éves Sz. Mónikának az édesanyja, aki elmondta, hogy a lányának és a balesetben szintén meghalt B. Ervinnek szombaton, tehát három nappal a tragédia után lett volna a polgári esküvője Esztergomban.

„Engem nemrég műtöttek, az orvosok pedig direkt úgy időzítették a beavatkozást, hogy a nagy napra már jobban legyek. A baleset előtt éppen a meghívókat kézbesítették a vendégeknek, onnan tartottak hazafelé, amikor letarolták az autójukat. Esküvőre készültünk, temetés lett belőle”

– mondta a lapnak a gyászoló nő.

A cikk szerint Sz. Mónika mesemondóként volt ismert, és rendezvényszervezőként is dolgozott, a lap szerint az az egyik minisztérium titkárságán vállalt munkát. Erdélyi származású párjával a Rákóczi Szövetség munkatársai is voltak. B. Ervin végrehajtó-helyettesként dolgozott, akiről korábban kiderült, hogy a Völner-Schadl-ügy egyik tanúja volt, akit a végrehajtók volt elnöke biztatott arra, hogy pályázzon végrehajtónak.

Ő volt az az ember, akitől az ügyészség által hivatalosan csak „1. számú tanúnak” nevezett, neve elhallgatását kérő informátora kapta értesüléseit a végrehajtói kar volt elnökének, Schadl Györgynek az ügyleteiről. Az 1. számú tanút áprilisban hallgatta meg az ügyben a bíróság, ő korábban, az ügy nyomozati szakaszában még azt mondta, „akiből később végrehajtó lett, azoknak vissza kellett osztani a pénzt Schadlnak”.

Az 1. számú tanú amúgy szintén végrehajtó-helyettes, és ő nevezte meg informátoraként B. Ervint az április tárgyaláson.

B. Ervint a bíróság június végén hallgatta meg. Az Index a meghallgatásáról azt írta, elmondása szerint nem dolgozott Schadl Györggyel, az 1. számú tanút pedig diákként ismerte meg, amikor annak pénzügyi gondjai akadtak. B. Ervin maga is próbálkozott a végrehajtói karrierrel, az utóbbi két évben négy pozícióra is jelentkezett, de eredménytelenül.

Ahogy arról részletesen beszámoltunk, szerda este frontálisan ütközött, így halálos balesetet okozott az Árpád hídon egy, a forgalommal szemben haladó lopott taxi. A balesetben három ember vesztette életét, köztük a lopott taxi sofőrje. A halálos balesetben érintett volt még egy, a Suzuki mögött haladó Skoda is, abban a taxiban az utasok megsérültek, őket kórházba szállították.

A vétkes sofőr kábítószer befolyása alatt állt.

Érdekesség, hogy szinte pontosan egy évvel ezelőtt történt ugyanitt halálos baleset, amikor egy Mercedes sofőrje elvesztette az uralmát a gépjárműve felett, többször is megpördült az úton, majd a szalagkorlátot is átszakítva elgázolt egy éppen arra haladó kerékpárost. A 26 éves fiatalember a helyszínen életét vesztette.

(Kiemelt képünkön az Árpád hídi balesetben érintett járművek. Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos Facebook oldala)