Hajrá, magyarok!
Koránt sincs vége Londonban az olimpiai láznak – 2,1 millió jegy kelt el az augusztus 29-től szeptember 9-ig tartó XIV. Nyári Paralimpiai Játékokra. A paralimpián most először 165 ország mintegy 4200 sportolója vesz részt, 16 ország először küld sportolókat a játékokra.
„A paralimpia folyamatosan fejlődik, hihetetlen, hova jutott a hatvannégy évvel ezelőtti kezdetektől napjainkig. Az első londoni játékokon a Stoke Mandeville Kórházban tizenhat háborús sérült vett részt, ehhez képest egészen elképesztő a mostani 4200-as versenyzői létszám” – nyilatkozott Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke.
A legfényesebben eddig 1984-ben, New Yorkban szerepeltünk, akkor a magyar csapat 13 aranyat, 11 ezüstöt és 5 bronzot gyűjtött, Pekingből 1 aranyat és 5 bronzot hoztunk haza. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Gömöri Zsolt szerint az elmúlt évek világversenyei és a jelenlegi világranglista-helyezéseink alapján a mostani csapat erősebb a négy évvel ezelőttinél, ezért joggal bízhatunk jobb eredményekben.
A 33 fős magyar küldöttség egyik legnagyobb esélyese már a nyitónapon versenyez: 100 méter pillangón úszik majd pekingi aranyérmesünk, a világcsúcstartó Sors Tamás. Londonban újra a páston láthatjuk a legeredményesebb magyar vívót, Szekeres Pált, aki háromszoros paralimpiai arany- és kétszeres bronzérmes. A kerekes székes vívás egyébként az egyik magyar sikersportág, kitalálója Sir Ludwig Guttmann volt, aki a már említett Stoke Mandeville Kórházban dolgozott orvosként. A háborús sérülteket ápoló intézményben elsőként ismerték fel a sport jelentőségét a rehabilitációs kezelések során, így itt rendezték a paralimpia őseit.