Hajléktalanshow: "Túl tiszta voltam a tévéseknek"
A Story TV hajléktalan-valóságshow-t indít ősztől. A csatorna vezetője állítja: nem az a céljuk, hogy mutogassák ezeket az embereket. A tizenkét szereplős sorozat címe: Nagy lehetőség. Végül munkához akarják juttatni őket. De szakemberek szerint a tévé megalázó helyzetet teremt a műsorral, és a szereplőket csak kihasználja. HERSKOVITS ESZTER írása.
– Tudja, mi az igazi „valóságshow”? Azoknak az élete, akik a hajléktalanszállóról is kiszorultak. Vagy amikor egész éjjel azon imádkozik az ember, nehogy tetves legyen! – fakad ki egy hajléktalan. Hallott arról, hogy a Story TV hajléktalanokat hívott szerepelni, és a show győztese lakást kaphat. De ő nem jelentkezett. Kéri, a nevét is hallgassuk el.
– Ha megkérdeznénk ezer hajléktalant, mire vágynak, szinte mindannyian ugyanazt válaszolnák: legyen fedél a fejük fölött – mondja Iványi Gábor metodista lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője.
Három hónapja hajléktalan Csupor Géza. Korábban Marosvásárhelyen „normális életet” élt. Berepülőpilóta volt, huszonhét évig sportolt. Egy családi vita miatt úgy döntött: átjön Magyarországra. Aztán Székesfehérváron kirabolták, elvitték egyetlen táskáját, pénzét, iratait. Ma alkalmi munkákból él. Illetve élne, ha fizetését megkapná. Mégis bizakodik: szerinte hamarosan összejön annyi, hogy fizetős szállásra kerüljön. Saját erejéből. Mert a kereskedelmi tévé hajléktalanshow-jához ő sem asszisztál.
A Story TV megbízott vezérigazgatója, Borsány-Gyenes András leszögezi: a Nagy lehetőség nem valóságshow lesz.
– Inkább dokumentumfilmre hasonlít majd. Célunk, hogy a fél évig tartó sorozat végére még a kevésbé sikeres szereplőknek is munkát szerezzünk. Készségeket fejlesztünk, képzéseket nyújtunk. Szociális munkások foglalkoznak a résztvevőkkel, elkísérik őket állásinterjúkra is. Megmutatjuk: ugyanolyan ember az is, akinek nincs lakása. Ha közülük csak egyetlent is sikerül kihúzni a gödörből, már elérte célját a műsor.
Paliga István jelentkezett a show-ba, ötszáz hajléktalantársával együtt. Szerinte ő azért nem került be a tizenkét kiválasztott közé, mert „túl tiszta” volt a tévéseknek.
– A körülményeim ellenére igyekszem magam karbantartani. Mindenhová viszem a hajkefémet, samponomat és a váltás ruhámat. Mindennap mosok.
A 36 éves férfi – ahogy meséli – „zűrös gyermekkorért” fizet most. Az ő „valóságshow-ja”: 14 éves korától szipuzott, nyugtatózott, s ráivott. Vidéki szülei kitagadták, ma sem állnak vele szóba. Pestre került, aztán – más „zűrös dolgai” miatt – négy évre börtönbe.
– Az ember lábra akar állni, megkapaszkodni, de hogyan? Akárhová jelentkeztem munkára, mindenhol erkölcsi bizonyítványt kértek. Végre találtam állást. Ha megjön az első fizetésem, talán állandó szállást is tudok szerezni. Egyébként a hajléktalanoknak nem a tévéműsor a megoldás. Ha építenének tanyákat, ahol élhetnénk és dolgozhatnánk, az igazi segítség lenne.
Iványi Gábor sem hisz a „kukkolóshow” munkahelyteremtő és integrációs erejében.
– Sokan nem tudják: ezeknek az embereknek a többsége dolgozik. Igaz, állandó lakhely híján, és a szállások házirendje miatt nem tudnak nyolcórás műszakot vállalni. Tizenkét embernek persze lehet találni „zsíros” állást, de kérdés: mennyire lesz tartós a munkaviszonyuk.
Az Oltalom Egyesület vezetője úgy véli, megalázó a hajléktalanokat felhasználni, s összezárni őket egy kastélyszállóban a show kedvéért. Ráadásul azt a tévhitet kelti a műsor: tudnak munkát találni minden nehézség nélkül vagy viszonylag könnyen.
– Pedig legtöbbször sziszifuszi a próbálkozás. Nálunk szociális munkások törődnek a hajléktalanokkal, felöltöztetik, felkészítik őket állásinterjúkra. Lelket öntenek beléjük kudarc esetén. Ezt pedig nem tudják a „mutatványosok”. Iskolát is működtetünk, s egyebek közt varrodánk is van, ahol dolgozhatnak.
Síklaki István szociálpszichológus szerint speciális esetekben a show nélküli valóságban fél év is elég lehet arra, hogy a hajléktalan kikecmeregjen a gödörből.
– Akadnak olyanok, akik önhibájukon kívül kerültek az utcára, és csak átmenetinek tekintik ezt a helyzetet. Ilyenek például a lakásmaffia áldozatai. Rajtuk lehet segíteni, nagyon erős bennük az akarat. De ha csak ilyen szereplők lesznek a műsorban, akkor az nem a hajléktalansorsról szól. Mert vannak köztük, akik elfogadták ezt az életformát, és nem igénylik a segítséget. A többieknek azonban nagyon is fontos a támogatás. Csakhogy ehhez nem ilyen tévéműsor kell.
A szociálpszichológus úgy látja: a kereskedelmi televíziózás a tematikus valóságshow-k felé tart ugyan, de itt azért egészen másról van szó.
– Miért is néznek az emberek kukkolós műsorokat? Az csak az egyik érv, hogy szeretnek a másik életébe belelesni. Ám az önértékelésüket is jócskán javíthatják azzal, hogy deviáns embereket látnak a műsorokban. „BB Évi” erkölcstelensége sokakat megnyugtatott: legalább különbek, mint ő. A hajléktalanok esetében ez a hatás még erősebb, hiszen hozzájuk képest minden néző többnek érezheti magát. Nem látom ebben a segítséget. Inkább a kihasználást: ha hajlandó vagy eljátszani a bazári majmot, támogatunk.
Bánki György pszichiáter azt mondja, bár a hajléktalanok „nyilvánosan” élik az életüket, hiszen szemünk láttára esznek vagy alszanak, azt nem tudhatják, hogy a tévényilvánosság teljesen más.
– Láthattuk a korábbi valóságshow-knál is: van, aki bírja ezt, más viszont összeomlik. A médianyilvánosság, vagyis hogy bárki ítéletet mondhat a szereplők személyiségéről, az maga a teljes kiszolgáltatottság. Ráadásul jelen esetben olyan emberekről van szó, akik amúgy is a legkiszolgáltatottabbak.
Azt sem hiszi el Bánki, hogy a Story TV showműsora javítana a hajléktalanok megítélésén.
– Nem szabad túlértékelni egy tévéprodukció hatását – sem pozitív, sem negatív értelemben. Az előítéletek mélyen gyökereznek: a nem tudásból és az önvédelemből fakadnak. A hajléktalan – egy közülünk. Csakhogy többségnek ez a gondolat kényelmetlen. Inkább megmagyarázzák maguknak: a hajléktalan más. Akkor viszont maga felelős a helyzetéért, a közösségnek nincs dolga vele.
A pszichiáter attól tart, hogy a műsor kiszámíthatatlan reakciókat válthat ki a közönségből. A szociálisan nehéz helyzetben lévő néző idegeit akár borzolhatja, hogy a szereplőknek „mindent megadnak” ez alatt a pár hónap alatt, például kastélyszállóban lakhatnak. Ez inkább erősíti, mint csökkenti az előítéleteket. Az is lehet, hogy a szereplőket sorstársaik indulattal fogadják, ha vége a sorozatnak. Már ha látnak belőle valamit. Síklaki pedig hozzáteszi: a tévéműsor egyszeri lehetőség, nem lesz ösztönző hatással másokra, a tizenkét hajléktalanra pedig kiközösítés várhat.
Paliga István „sorstársként” máris mondja:
– Tudja, mi lesz a valóságshow szereplőinek a sorsa? Visszakerülnek oda, ahonnan jöttek. Aztán ismét beállnának a sorba ingyenebédért. De a többiek majd elzavarják őket, és azt mondják nekik: „Te fél évig mutogattad magad, teletömted a hasad, mi éheztünk. Ne vedd el a másét.” Utálni fogják őket!