Hagyják békén Budapestet

Tarlós István főpolgármester tegnap tartott sajtótájékoztatóján a Félidőben 2012 című kötetet mutatta be, amelyet a főváros vezetősége jelentetett meg az elmúlt két év eddigi tevékenységéről és a további tervekről – a fővárosi önkormányzat honlapján tették közzé. Ezt követően Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője követelte a főpolgármestertől, hogy ugyan csapjon már Orbán Viktor asztalára.

2012. szeptember 26., 12:28

A beszámoló a kiindulópont megjelölése mellett ismerteti az új városüzemeltetési modellt, a Fővárosi Vízművek visszavásárlásának menetét, az Alstommal való megegyezést, a közlekedésfejlesztéseket, és tájékoztatást ad a BKV finanszírozásáról. A félidei összegzés kitér a Széll Kálmán tér rekonstrukciójára, a Budapest szíve programra és a római-parti árvízvédelmi műre.

Orbán bábja

Rögtönzött sajtótájékoztatóján Horváth Csaba azon véleményének adott hangot, hogy Tarlós kissé elsietett félidős értékelése komoly problémákra utal. Az egyik, hogy nyilván akkor a pofont kapott a múlt héten a saját pártjától, amitől memóriazavara keletkezett és szereptévesztésbe került, mivel a helyzet megítélésében komoly eltérés van – fogalmazott a frakcióvezető. Egy budapesti polgár, ha ma kimegy az utcára, akkor nem azzal találkozik, amit Tarlós István állít. Nem tisztább, hanem szemetesebb, nem jobb, hanem lepusztultabb közlekedésű, kevesebb jármű, és összességében a budapestieknek a közszolgáltatások drasztikus leépülése a napi tapasztalat a fővárosban.
A szocialista politikus kijelentette, hogy Orbán Viktor bábjaként Tarlós István elárulta a budapestieknek tett esküjét és abból a felsorolásból, amit ő tett, egyetlen pozitívumot sem tudna megerősíteni az ő érdemeként, hiszen ami felemlíthető lenne, az mind-mind a korábbi városvezetésnek köszönhető, amelyeket Tarlós István vagy megfékezett, vagy elrontott. Ezek a projektek a mai napig nem haladnak: akár a négyes metrót említve, akár az 1-es, 3-as villamost.

Nincs mire büszkének lenni

A keddi, félidős beszámolójára tán épp’ ezért került sor - hiszen két éve még nem volt Budapest főpolgármestere -, talán azért siet ennyire, mert tudja, hogy félúton van, de a csőd felé. A 2013-as költségvetés mintegy 80 milliárd forintos veszteséget akar okozni a fővárosi büdzsének. S az a 35 milliárd, amit Tarlós néhány nappal ezelőtt egy pánikrohamában felvett hitelként, ez a fele összegre sem lesz elegendő, mint amekkora csőddel a városnak szembe kell néznie – fogalmazott sarkosan Horváth Csaba.
Éppen ezért ismét felszólítja Tarlós Istvánt, hogy teljesítse a budapestieknek tett esküjét, vállalja, amit vállalt, és csapjon Orbán Viktor asztalára. Érje el, hogy a főváros finanszírozását legalább a minimális mértékben teljesítse a kormány, ne zárják be a kórházakat, ne vegyék el az iskolákat, hagyják meg működőképesnek a várost, hagyják békén Budapestet.

Budapest csődje az ország csődje

Míg a korábbi időszakokban folyamatosan 73-75 milliárd forint állt rendelkezésre a központi büdzséből a BKV finanszírozására, addig ez tulajdonképpen mintegy 30 milliárddal csökken és a 2013-ra tervezett költségvetés beterjesztésével ez az összeg még ennél is kedvezőtlenebb lesz. Mindez akkora ütés lesz a városnak, amit semmilyen győzelmi jelentés sem fog tudni eltakarni. A frakcióvezető jóslata szerint ennek következményeként a város a jövő év közepétől csődbe mehet – ha minden így marad.

Újságírói kérdésre, hogy mindezt a háttérbeszélgetéseken is megvitatják- e egymással, a volt főpolgármester-helyettes a következő választ adta: „Ott egy picit őszintébbek vagyunk. Többször említettem, hogy neki nem Rogánokkal, Lázárokkal s egyéb kiskirályokkal van dolga, hanem személyesen Orbán Viktorral. A korábbi kormányok sosem mertek annyi forrást elvonni a fővárostól, mint amennyit Tarlós asszisztálása mellett ez a kormány megtesz. Budapest csődje az ország csődje lesz”.