Hadházy kiakadt a Zugló TV-re, ahol szerinte csak az MSZP-s kihívója érdekében kampányolnak

A Momentum zuglói jelöltje szerint az MSZP-s vezetésű önkormányzat által fizetett tévében a szocialisták ismert politikusai hetek óta ellene kampányolnak.

2021. április 19., 09:36

Szerző:

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő, a Momentum zuglói jelöltje hétfői Facebook-posztjában számolt be arról, hogy a helyi, zuglói tévében, amely közpénzből is működik, nem hívja be őt, mint országgyűlési képviselő-jelöltet az adásba, csupán egy, a XIII. kerületi tévé által készített interjút sugároznak róla.

Az elmúlt három hétben az MSZP négy országos politikusa: Kunhalmi Ágnes, Harangozó Tamás, Tóth Bertalan és Hiller István volt a Zugló TV vendége, akik mindannyian Tóth Csaba mellett kampányoltak a kerületi csatornán, és engem szólítottak fel, hogy ne akarjak Zuglóban előválasztáson indulni - írta Hadházy a bejegyzésében.

A képviselő elmondása szerint ugyan a zuglói adófizetők pénzéből éves szinten egy kisebb lakás árát, 36 millió (havonta tehát 3 millió) forintot kap egy önkormányzati cégtől a magánvállalkozásként működtetett Zugló TV műsorkészítésre. A szerződés szerint  a megbízó és az üzemeltető cég szóban egyeztetnek a megszólalókról - Hadházy szerint a publikált videók szerint nem volt más pártból meghívott vendég a tévénél az elmúlt időszakban. 

A Momentum helyi jelöltje leszögezte, ez is azt mutatja, le kell váltani  a Fidesz rendszerét, nem pedig lemásolni és ugyanazt csinálni pepitában. Meg akarjuk szüntetni a közpénzből fizetett pártpropagandát, nem pedig tovább üzemeltetni ellenkező előjellel - írta bejegyzésében, amelynek végén ismét csak a jelöltek közti vita szükségességét hangsúlyozta.

(Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.