Ha elveszíti abszolút többségét a Fidesz, akkor megbukik a NER

– Játék vagy komoly dolog ez a man­­dátumkalkulátor?

– Nem látok ellentmondást. Játék, amit komoly célokra lehet használni.

– Mire való?

– Az aktuális felmérések felhasználá­­sá­­val bárki kiszámíthatja, hogy a pár­­tok támogatottsága alapján miként alakulna a parlamenti man­­dá­­tu­­mok eloszlása. Az adatok tet­­szőleges variálásával pedig különböző becslések készíthetők. Az első mandátumkalkulátort még 2009-ben készítettem, azóta sokat finomítottam rajta, és kétszer élesben is tesztelhettem: 2010-ben és 2014-ben is két-három mandátumnyi eltéréssel becsültem meg vele a parlamenti helyek elosztását. Néhány hete nyilvánossá tettem a blogomon (www.facebook.com/ronadanielblogja) a kalkulátort, így 2018-ban bárki ellenőrizheti, hogy működőképes-e.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Milyen elven működik?

– A modell kiindulópontja, hogy minden párt támogatottságának van egy területi megoszlása. A Fidesz például tartósan Csornán a legerősebb, Angyalföldön a leggyengébb, a baloldal épp fordítva. Ezt a területi mintázatot vettem alapul, ami a választási eredményeket szemlélve évtizedek óta állandónak mutatkozik.

– És mit jelez a kalkulátor a jelenlegi adatok alapján?

– Újabb Fidesz-kétharmadot.

– Ehhez nem szükséges mandátum­kalkulátor.

– Csakhogy a különböző modellszámítások azt mutatják, jóval törékenyebb a Fidesz előnye, mint amilyennek látszik. Először is: az elmúlt két választás és a 2015-ös időközik azt igazolták, hogy a Fideszt rendre felülmérik a közvélemény-kutatók, 5-6 százalékponttal. Ez azt jelenti, hogy a pártválasztók között ténylegesen 44 százalék körül lehet most a kormánypárt támogatottsága, ami még mindig kényelmes, kétharmad­­közeli győzelmet ér. Ám erről a szintről akár már egy 5-6 százalékpontos visszaesés – és az ellenzék ugyanekkora megerősödése – drasztikus átrendeződést idézne elő. Volt már ehhez hasonló a helyzet ebben a ciklusban, mégpedig a migránsválság előtt, 2015 elején. Az ellenzéknek (Jobbik plusz baloldal) 2018-ban összesen 36-39 egyéni körzetet kell megnyernie ahhoz, hogy megakadályozza a Fidesz abszolút többségét. Márpedig ez egyáltalán nem lehetetlen. Pontosan lehet tudni, melyik az a 40 billegő választókerület, ahol az erők összpontosításával megverhető a kormánypárt. Igaz, ott is csak akkor, ha addig jelentősen változnak az erőviszonyok.

– Vagyis az ellenzéknek nem is érdemes álmodoznia a győzelemről?

– Álmodozni lehet, de a tények azt mutatják, hogy elégedettek lehetnének egy döntetlenközeli eredménnyel, a Fidesz többségének megakadályozásával.

– Mire jó egy iksz?

– Alapvetően változtatná meg a jelenlegi rendszert, ha a Fidesz nem szerezne abszolút többséget. Azonnal megbukna a Nemzeti Együttműködés Rendszere, patthelyzet alakulna ki, Orbán Viktor pedig, szerintem, nem vállalna kormányfői szerepet egy olyan felállásban, ahol egyeztetésre kényszerül az ellenzéki pártokkal.

– Akadnak politikusok és elemzők, például Hadházy Ákos vagy Haraszti Miklós, akik szerint a választójogi törvény gyökeres átalakítása nélkül az Orbán-kormányt nem lehet leváltani.

– Ezt vitatom, bár az igaz, hogy a pálya erősen lejt a kormánypártoknak. A választási rendszer érdemi átalakítására a következő parlamenti voksolás előtt nincs esély, ez ugyanis nem érdeke a Fidesznek. Nézzük például a választókerületek kialakítását. Nem véletlenül, hanem tudatos kalkuláció eredményeként hoztak létre éppen 106 egyéni körzetet, és nem 107-et vagy 105-öt. Ha eggyel növelnék a választókerületek számát, azt a választópolgárok létszáma alapján csak Csongrádban, Borsodban, Budapesten vagy Pest megyében tehetnék meg, ha pedig eggyel csökkentenék, akkor arra Tolnában vagy Somogyban lenne lehetőség. A területi támogatottsági térkép alapján egyik verzió sem lenne előnyös a Fidesznek: előbbiekben ugyanis jóval gyengébb az országos átlagánál, Tolnában és Somogyban viszont sokkal erősebb. A kerülethatárok megrajzolása tehát a kormánypártok érdekeit szolgálta, a 2014-es eredmények vissza is igazolták, hogy minél nagyobb egy választókerület, annál inkább baloldali, minél kisebb, annál inkább kormánypárti.

– Ez azt jelenti, hogy egy-egy voks értéke területenként eltér?

– Olyannyira, hogy a baloldalnak 2-3 százalékponttal többet kell szereznie, hogy ugyanannyi mandátumhoz jusson, mint a kormánypártok.

– Automatikusan nem a győztesnek kedvez a Fidesz által kidolgozott rendszer?

– De, alapvetően a győztesnek. Valamint a Fidesznek. Hiába verné meg a baloldal egy százalékponttal a Fideszt, a kormánypártok mégis több mandátumhoz jutnának.

– Milyen arányok mellett segítené a választási rendszer aránytalansága a baloldalt?

– A baloldalnak nagyjából 10 százalékpontos fölényre van szüksége az abszolút többséghez.

– A Jobbik is ugyanebben a cipőben jár?

– Nem, mert a választási törvény 2011-es megalkotásakor a kormánypártok még nem számoltak a Jobbik előretörésével, a rendszert a baloldal ellehetetlenítésére dolgozták ki. A Jobbik területi támogatottsága jelentősen eltér a baloldalétól, a Fideszétől kevésbé – ezért a rendszer a Jobbikot kevésbé érinti hátrányosan.

– Mi a gyenge pontja a mandátum­kalkulátornak?

– Egyéni választókörzetekben nemcsak a pártpreferencia számít, hanem a jelölt személye is. A pártok fellegváraiban ennek alig van jelentősége, a Fidesz Csornán vagy a baloldal Angyalföldön egy teljesen ismeretlen embert is befuttatna. A billegő körzetekben viszont nagyon sokat számít, hogy kit indít az ellenzék, így az is, hogy képes-e megegyezni közös jelöltben. Olyan figurákat kell találni, akik képesek a „personal vote”, azaz a személynek szóló szavazatok begyűjtésére, vagyis olyanok szimpátiáját is el tudják nyerni, akik nem a saját pártjuk szavazói. Mondok néhány példát: Hiszékeny Dezső Angyalföldön 2014-ben mintegy háromezer vokssal kapott többet egyéniben, mint a pártja listán. Szekszárdon Hadházy Ákos nem lenne esélytelen, ha a baloldal is támogatná. Máshol ismert civilekkel lehetne próbálkozni. Sándor Mária például véleményem szerint bármelyik pesti kerületben rendkívül erős ellenzéki induló lehetne, de Kész Zoltán is szoros küzdelemre késztetné Veszprémben a kormánypárti indulót.

– Vagy Mesterházy Attilát, hiszen a volt MSZP-elnök is bejelentkezett a veszprémi mandátumért.

– A baloldal magasabb támogatottságot érne el Kész Zoltánnal, mint Mesterházyval. Helyben egyébként jelentősen növeli a baloldali esélyeket, ha sikeres polgármestereket állítanak csatasorba. Ám még ez sem garancia a sikerre, hiszen Schwartz Béla hiába hozná az MSZP-nek Ajkát vagy Szitka Péter Kazincbarcikát, a választókerületeket úgy rajzolta meg a Fidesz, hogy a falvak jobboldali szavazótábora semlegesítse a balra húzó városi voksokat.

– Mi dönti el, hogy hol érdemes inkább erős pártemberekkel és hol civil jelöltekkel próbálkoznia a baloldalnak?

– Nincs általános recept. Azt viszont fi­­gye­­lembe kell venni, hogy kinek nagy az elutasítottsága: az ideális jelölt ugyanis integratív személyiség. 2014-ben Boldvai László, Lukács Zoltán (mindkettő MSZP) vagy Kerék-Bárczy Szabolcs (DK) például kevesebbet kaptak egyéniben, mint a pártjuk listán: tehát nemhogy a bizonytalanokat nem tudták megszólítani, hanem még a baloldali szavazók egy része sem voksolt rájuk. Ugyanakkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy még a legjobb egyéni jelölt sem képes 3-4 százaléknál több voksot hozni, mint az őt jelölő szervezet. Ezért kell koncentrálnia az ellenzéknek a billegő körzetekre.

– Rendben, de hogyan? Egy évvel a választások előtt nyoma sincs annak, hogy az ellenzék közös jelölteket tudna állítani.

– Nagy hibának gondolom, hogy a baloldal elengedte az előválasztás lehetőségét, pedig az segíthetett volna az ideális jelöltek megtalálásában. Kíváncsian várom, hogy Botka ­László felfedje, mire gondolt, amikor nemrég azt mondta, előválasztást nem akar, de valamilyen módon meg kell mérni a jelöltek teljesítményét. Azt értem, hogy a polgármesteri teljesítmény vagy a korábbi választásokon elért sikerek előnyt jelenthetnek, de akkor mi lesz az új aspiránsokkal– Nincsenek illúzióim, de előválasztás nélkül a tehetséges, de az MSZP és a DK vezetésébe kevésbé beágyazott politikusok még esélyt sem kaphatnak. Hogy derüljön ki valakiről, hogy jól szónokol, a vitákban agilis, széles a networkje, képes felszántani a választókerületet és maga mellé állítani a bizonytalanokat, ha lehetősége sincs ezeket megmutatni?

– A Fidesz sem tart előválasztást.

– Mert nincs rá szüksége. A kormánypárt az ellenzéknél aránytalanul nagyobb büdzsével gazdálkodhat, ezért a Századvégtől és a Nézőponttól számos olyan helyi felmérést rendelhet meg, amely segíti a leginkább támogatott jelöltek kiválasztásában. Ez hosszú távon óriási versenyelőnyt jelent. Egyébként a nyílt, egészséges verseny a Fidesznek is jót tenne.

– Mit jósol: koordináltan indulnak majd a baloldali ellenzéki pártok?

– Egy biztos, a jelenlegi éles szópárbajokból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. 2013-ban is heves üzengetések voltak Bajnai és Mesterházy között. Elhamarkodottnak érzem azt a kijelentést, hogy biztosan nem lesznek ellenzéki közös jelöltek, illetve közös lista 2018-ban. Ki tudja, hogyan változik majd a következő hónapokban az egyes pártok támogatottsága és ez miként hat az alkupozíciókra– Ha egyéniben az MSZP és a DK egymásra engedi a jelöltjeit, az biztos vereség, de ilyen fokú irracionalitást nem feltételezek egyik pártról sem. A koordinált indulás egyébként akkor a leghatékonyabb, ha olyan pártok kötnek szövetséget, amelyeket a választók más-más politikai mezőben helyeznek el, és így olyan csoportokat is meg tudnak szólítani, amelyiket a másik nem tudna. Ez az MSZP-re és a DK-ra nem tűnik igaznak.

– Ha a baloldal nem tart előválasztást, közvélemény-kutatásra pedig nincs pénze, akkor hogyan lehet kiválasztani az ideális jelölteket?

– A kulcskörzetekben szükséges lenne pénzt áldozni a felmérésekre. Ha nincs is szabályos előválasztás, azért az ellenzéki jelölteket vitahelyzetbe lehet hozni. Ha sikerül minél több nyilvános fórumot szervezni, akkor a választók saját maguk is kiszúrhatják, ki lehet az ellenzéki aspiránsok közül a legesélyesebb a Fidesz ellen. A zárt ajtós tárgyalások és a nyílt, előre szabályozott előválasztás között van átmenet. Egyéni szempontból érthető, hogy a nagyobb pártok ódzkodnak a némileg kiszámíthatatlan folyamattól, de a baloldali ellenzék egésze csak abból profitálhat, ha minden körzetben a valóban legalkalmasabb jelöltet küldik csatába. A siker kulcsa, hogy felülírhatják-e az egyéni és a pártérdekeket az ellenzéki összefogás szempontjai.

– A mandátumkalkulátort folyamatosan frissíti, követi a fejleményeket. A Momentum színre lépése hogyan változtathatja meg baloldalon az erőviszonyokat?

– 2010 óta még nem volt olyan ígéretes politikai innováció, mint a Momentum Mozgalom. Komoly sikernek tartom, hogy az olimpiai népszavazással sikerült kényszerhelyzetbe hoznia a kormányt. Fekete-Győr András pártelnök tehetséges politikusnak tűnik, ám ez még nem jelent sokat. Egy futballpéldával élve: az U20-as világbajnoki dobogós magyar labdarúgó-válogatottban hasonlóan ígéretesnek tűnt Gulácsi Péter és Gosztonyi András is. Ma egyikük a Bundesliga második helyezettjének kezdőkapusa, a másik pedig a hazai másodosztályban rúgja a labdát. Az ígéretes indulásból nem következik az, hogy a Momentumnak sikerül komoly ellenzéki erővé válnia.

– Kivel léphetnek szövetségre?

– Egyelőre nem érdeke a Momentumnak, hogy bárkivel is egyezkedjen. Emelkedő fázisban vannak, ilyenkor hiba lenne más pártokkal való szövetségről beszélniük. Azonban sok függ attól, hogy 2018 elején hány százalékon áll majd a Momentum, lesz-e esélye egyedül átugrani a parlamenti küszöböt jelentő öt százalékot. Ha sem neki, sem az LMP-nek nem lesz, akkor nem elképzelhetetlen, hogy közösen indulnak.

Róna Dániel

(1984) politológus-közgazdász. 2008-ban végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, 2012 óta ugyanitt egyetemi tanársegéd.

Doktori disszertációjában a Jobbik térnyerésének okait vizsgálta. 2009-ben a Választáskutatási programban, 2010 és 2012 között egy kormányzati háttérintézményben, a Közpolitikai Kutatások Intézetében dolgozott. 2013–2014-ben a Párbeszéd Magyarországért szakértőjeként segítette a párt választási felkészülését. 2016 óta a Tett és Védelem Alapítvány kutatási igazgatója. Számos közös kutatása volt az elmúlt években a Mediánnal.

2007-ben Rotterdamban tanult Erasmus-ösztöndíjjal, 2013-ban Sasakawa-ösztöndíjat nyert, 2016 februárjában pedig a londoni UCL vendégelőadója volt.