Gyurcsány: "Orbánnak mennie kell, mert forradalma elbukott"

Közös cél a 89-re épülő közjogi rendszer - A demokratikus ellenzéki szervezetek együttműködését szorgalmazó politikai nyilatkozatot fogadott el a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) kongresszusa szombaton.

2012. január 30., 12:40

A nyilatkozat szerint illúzió abban reménykedni, hogy egy nagy váltópártban jelenhet meg a Fidesszel szembeni politikai alternatíva, ezért az Orbán-kormány elmozdítása és "a jogállam helyreállítása" érdekében a lehető legszélesebb és legszorosabb ellenzéki összefogásra kell törekedniük a demokratikus pártoknak. A megegyezés kiindulási alapjaként az 1989-es alkotmányra épülő közjogi rendszer visszaállítását javasolják célul tűzni - írta a

Népszava.

"Orbánnak mennie kell, mert forradalma elbukott" - hangoztatta a párt első kongresszusán Gyurcsány Ferenc. A pártelnök hosszan sorolta, miért kell távoznia a jelenlegi miniszterelnöknek. A többi között azért kell mennie, mert szembefordult a magyar progresszió évszázados törekvéseivel, a haza érdekeivel, felrúgta az alkotmányos rendet, a jogállamot, a demokráciát. Gyurcsány úgy látja, sokan megelégednének azzal, ha le tudnák váltani a jelenlegi miniszterelnököt. Ez azonban nem elég, a DK elnöke szerint le kell váltani az Orbán-rendszert és az általa képviselt mentalitást is. Ennek részeként az elképzelt kormányváltás utáni első parlamenti napon eltörölné az orbáni alkotmányt és visszaállítaná a "2010 április huszonötödikei állapotot". Sőt, az Orbán féle alkotmányra alapozott sarkalatos törvényeknek és az ennek alapján kinevezett vezetőknek is menniük kell - mondta a volt miniszterelnök.

A lehetséges ellenzéki összefogásról úgy fogalmazott: sokan vannak a demokratikus ellenzék térfelén, és egyetértés van abban, hogy amit a mostani kormány tesz, az árt az országnak. Az együttműködésre azonban csak akkor van esély, ha mindenki mer egyenlő lenni, nem akar a másik fölé kerekedni, kellő megértést és türelmet tanúsít, és "nem akar pápább lenni a pápánál". Gyurcsány bejelentette, hogy pártját hivatalosan is bejegyezték és már csaknem 4000 tagja van.

A SYMA-csarnokban mintegy kétezer párttag és szimpatizáns gyűlt össze szombaton, a megjelentek emléklapot kaptak, és felszólaltak a párt vezetői. Vitányi Iván örökös tiszteletbeli pártelnök például azt fejtegette, hogy a jelenlegi politikai rendszert már nem lehet demokráciának nevezni, ez olyan centrális erőtér, ahol minden hatalom egy ember vagy egy csoport kezében van. De még nem teljes a diktatúra, ám úton vagyunk az autokrácia felé, félúton vagy túl is azon - hangoztatta. Debreczeni József sporthasonlattal élt; "Orbánéknak kézilabda kapujuk lesz, az ellenzéknek 10 méteres, ők 18-an lesznek a pályán, az ellenzék tagjai 7-en, ők hozták a bírókat és a partjelzőt, ilyen körülmények között kell majd megmérkőzni velük 2014-ben". Kifejtette, Orbán politikai értelemben beteg ember, politikai gonosztevő, aki gyógyíthatatlan "bonaparteizmusban" szenved, ezért nem Elbára, hanem egyenesen Szent Ilona szigetére kellene száműzni.

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.