Gyurcsány: ki kell mondani a végítéletet
Már azon dolgozik a Demokratikus Koalíció, hogy mit kell majd tenni, ha a parlament elfogadja választási törvényt. Gyurcsány Ferenc a párt elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában a lehetséges lépések közé sorolta, hogy rá kell mutatni az új jogszabály súlyos hibáira, fel kell mérni a bojkott lehetőségét és a végső esetben mozgósítani kell a szavazókat és el kell őket vinni a szavazóhelyiségekbe.
Gyurcsány Ferenc a
Klubrádióbanarról beszélt, hogy meg kell mutatni azokat a részleteket, melyek miatt a 2014-es választás nem lesz szabad és tisztességes, és aztán ki kell mondani a végítéletet. Azt hangoztatta, hogy ez a választási rendszer azért lesz olyan amilyen, hogy a Fidesz politikai többségének elvesztése esetére is garantálni tudja a hatalomban való maradást. A volt kormányfő szerint ez megcsúfolása a magyar választók szabad akarat kifejezésének.Mint mondta, az utolsó percig harcolni kell, fel kell hívni a magyar és a nemzetközi közvélemény figyelmét. Felvetődik a bojkott kérdése is, de ennek megszervezésére az MSZP-nek van lehetősége – vélekedett Gyurcsány Ferenc. Szerinte a választók nem értenék meg, ha még csak kísérletet sem tenne erre a demokratikus ellenzék. Az utolsó lehetőségként említette, hogy a kampányban mindent megpróbálnak annak érdekében, hogy minél több embert elvigyenek az urnákhoz.