Gyurcsány: igenis győzhetünk
Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt megnyerheti a parlamenti választásokat két év múlva, mert addig képesek lesznek bebizonyítani az országnak, hogy jó az, amit a kormány csinál. A miniszterelnök a közszolgálati televízió Az este című műsorában élesen bírálta az ellenzéket, amelynek "Európában is visszatetszést keltő brutalitása" akadályozott meg szerinte az elmúlt két évben egyes átfogó szerkezeti átalakításokat.
A kormányzat és a Fidesz gazdaságpolitikája között az a két alapvető különbség, hogy az ellenzéki párt (és egyes gazdasági szakértők) a következő években csökkentenék a szociális ellátások szintjét, és nem tartják követendőnek az elfogadott konvergencia-pályát. A szocialisták viszont elkötelezettek a szociális ellátások szintjének legalább is a megőrzésében, ezen belül a nyugdíjak svájci indexálási rendszerének megtartásában - mondta a miniszterelnök, aki ugyancsak pártja szociális érzékenységére hivatkozva utasította el a minimálbér alatti jövedelmek esetleges megadóztatásának lehetőségét is.
A dobogókői tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc kijelentette: az adó- és a járulékrendszer megújítását abból lehet finanszírozni, hogy folytatják a gazdaság kifehérítését célzó programot, szélesítik az adózók körét, ragaszkodnak a takarékos költségvetési tervezéshez, áttekintik a mentességek és a kedvezmények körét, továbbá átalakítják az adórendszeren belüli hangsúlyokat, ami elsősorban a munkából származó jövedelemre rakódó terhek csökkentését jelenti - írja az MTI.
Elmondta: a dobogókői konzultáción egyetértés volt abban, hogy a szociális rendszerre fordított kiadások nem csökkenthetők, de a segélyezésre költött pénzt lehetne célzottabban és jobban felhasználni. Veres János pénzügyminiszter, Bajnai Gordon, a gazdasági, valamint Szűcs Erika, a szociális tárca vezetője is hasonlóan vélekedett a kialakult helyzetről és a lehetséges megoldásokról. Így alakulhatott ki közös álláspont, amely a jövő héten az ő előterjesztésében kerül az MSZP képviselőcsoportja elé. Az MSZP-frakció remélt szakmapolitikai támogatását követően intenzívebb szakaszba lép a részleteket kidolgozó munka, és ugyanebben a körben június végéig még lesz egy egyeztetés.
A miniszterelnök kiemelte: a következő két hónapban nem fog tudni konkrét számokat mondani a tervezett változásokkal összefüggésben, mert a rendszer egészének átalakításán dolgoznak, nem egyes részkérdéseken és részválaszokon. Szeptember közepére készülhet el egy több területre kiterjedő, átfogó, a gazdasági növekedést serkentő javaslatcsomagot. Megjegyezte: ehhez a kétnapos dobogókői tanácskozás, - amely jó hangulatú és konstruktív volt -, reménykeltően járul hozzá.
A miniszterelnök vagyoni típusú adók bevezetésével vagy emelésével kapcsolatos felvetésre válaszolva kitért arra, hogy bár a helyzeten sokat segítene, nem számolnak vele, mivel kiderült, az ország és a parlament többsége ezt elutasítja. Magyarország jövőre közel kerülhet ahhoz a célhoz, hogy az Európai Unió legfejlettebb részeinek átlagánál jobban növekedjen a gazdasága. Megjegyezte: lehet 1,5 millió munkahelyet, vagy 7 százalékos gazdasági növekedést ígérni, de ennek nincs szakmai alapja.
Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, nem ért egyet azzal, hogy több önkormányzat is olyan szabályozást hozott, amely szerint csak akkor kaphat segélyt valaki, ha cserébe közmunkát végez. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy nincs rendben, ha a munkát büntetésként alkalmazzák, és az önkormányzatok "sutba vágják az országos szabályozást". Szerinte az eljárás sérti a közös normákat és az emberi méltóság megőrzése fontos kötelezettség.
A miniszterelnök hangsúlyozta: el tudja képzelni, hogy egy ilyen döntés rövid távon levezeti a feszültséget, és helyben sokak támogatását élvezi, de hosszú távon deformációt okozhat. Nem segélyért kell munkát biztosítani, hanem a munka lehetőségét kell biztosítani mindenkinek - jelentette ki.
A Pest megyei Sülysáp polgármestere szerdán jelentette be, hogy feltételekhez kötik a szociális segélyek folyósítását. Horinka László (Fidesz) elmondta, hogy a képviselő-testület egyhangú döntése szerint szeptembertől megvonják attól a szülőtől a gyermek után járó támogatásokat, aki elmulasztja a gyerek rendszeres óvodába vagy iskolába járatását. Hasonló szigorításról határozott a testület a szociális segélyben részesülők munkavállalása ügyében, ez a helyi rendelkezés már életbe is lépett.
A Fidesz szerint a kisebbségbe szorult szocialista kormány vidéken próbálja kidolgozni saját túlélési stratégiáját, miközben az ország válsága egyre mélyül. Szijjártó Péter pártszóvivő hangsúlyozta: még a legpesszimistább előrejelzéseket is meghaladja az infláció, amely magasabb a konvergenciaprogramban jelzettnél, az élelmiszerek, a gáz, a távhő és az üzemanyagok árának drágulása tarthatatlan helyzetbe hozza a magyar családokat. A kormány képtelen kezelni a kialakult válságot, s ebben a helyzetben az ország érdekét az előre hozott választás szolgálja, amely "előre hozott megoldást jelent az ország gondjaira" - mondta.