Gyárfás Tamást gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda Fenyő János meggyilkolásának a megrendelésével

2018. április 17., 17:32

Szerző:

Felbujtóként Gyárfás Tamást gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda Fenyő János vállalkozó 1998-as meggyilkolásának a megrendelésével – írja a Zoom. A Magyar Úszó Szövetség volt elnökét, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) volt alelnökét, a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi alelnökét kedd délután kihallgatásra is bevitték az ügyben.  Az erről szóló információt a Pesti Srácok kérdésére az ORFK kommunikációs osztálya is megerősítette. Úgy tudni,  hogy az NNI birtokában több bizonyíték is van, amely Gyárfás Tamás ellen szól. Ezek egyike egy 2004-ben készült, tizennégy éves hangfelvétel, amelyen Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetését lehet hallani.

Gyárfás Tamás
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A gyanú szerint Gyárfás Tamás húsz éve Portik Tamást bízta meg Fenyő János meggyilkolásának a megszervezésével, az ügyben elítélt szlovák bérgyilkosnak, Jozef Rohácnak pedig a jelenleg tizenöt éves börtönbüntetését töltő milliárdos maffiózó, adta ki a parancsot a merénylet végrehajtására.

A Zoom cikke szerint Gyárfás Tamást délután fél háromkor állították elő az Aradi utcában, és őrizetbe is vették. Ő és az ügyvédje, Bánáti János mobiltelefonja is ki van kapcsolva.

A médiavállalkozó Fenyő Jánost, a tízmilliárdos értékű Vico cégbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én este fél hat után lőtték le, amint a Mercedesében ült Budapesten a Margit körút 4. szám előtti autóforgalomban egy piros lámpánál. Gyilkosa egy Mitsubishiből szállt ki és nyitott tüzet a 43 éves férfira egy Agram 2000 típusú gépfegyverrel. A tizenegy golyóból négy talált, Fenyő János a helyszínen életét vesztette.  Ez volt a magyar alvilág háborújának legnagyobb visszhangot kiváltó gyilkossága, az ügyben indított nyomozás azonban éveken át nem vezetett eredményre, így az aktát 2002. február 5-én lezárták, és csak 2005-ben nyitották meg újra Fenyő János pszichológusának, Perczel Tamásnak az egy évvel korábban videón rögzített vallomása alapján. Perczel Tamás a páciense ellenségei között említette Gyárfás Tamást. A gyilkosság végrehajtásával Jozef Rohácot csak hat évvel később, 2011-ben gyanúsították meg egy DNS-minta alapján, amelyet a merénylet helyszínén eldobott sapkában hagyott.

Portik Tamást nemrég, 2018 áprilisában kihallgatták, azt firtatva, ki adott megbízást Fenyő János meggyilkolására. Az Index úgy tudja, hogy a 2004-es hangfelvételt ő készítette.

A Hír TV Riasztás című műsorának a riportja azt pedzegeti, hogy Jozef Rohác és a testvére, István Rohác tavaly nyáron megzsarolta Gyárfás Tamást egy hangfelvétellel. Emiatt házkutatást is tartottak István Rohác Léván fekvő házában, de a hangfelvétel létezését a bérgyilkos testvére és az állítólagos közvetítő is tagadja.

 

Az említett vallomásában az azóta elhunyt Perczel Tamás azt állította, hogy Fenyő János  „képtelen volt abbahagyni” a konfliktusait, a karrierjét sportriporterként kezdő Gyárfás Tamással „halálos, vérre menő küzdelmet” folytatott a Nap-kelte tévéműsor jogaiért. Háborújukról a nagypolitika is tudott, olyannyira, hogy 1997-ben állítólag maga Horn Gyula miniszterelnök szólt Fenyő Jánosnak, hogy hagyja békén Gyárfás Tamást.  Fenyő János még 1989-ben alapította cégbirodalmát, az eredetileg videókölcsönzésben utazó Vicót, amelyhez halálakor tucatnyi lap tartozott, köztük a Népszava, a Vasárnapi Hírek és a Nők Lapja is.

A Nap-kelte az MTV reggeli televíziós közéleti műsora volt 1989 és 2009 között Gyárfás Tamással a produceri székben és az önálló sportrovatának a vezetői tisztségében. Ezzel párhuzamosan 1993 és 2016 között volt a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A Hosszú Katinkával vívott konfliktusba bukott bele.  

Az ügyben este az ORFK kiadott egy közleményt, amely szerint hivatalosan is emberölésre való felbujtás a gyanú.

Így hangzik: „A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 2017. október 31. óta folytatja a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. A KR NNI munkatársai 2018. április 17-én a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost, akinek gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A KR NNI Gy. Tamást – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz – emberölésre való felbujtással gyanúsítja.”