Gyanúsítottként hallgatták ki a MIÉP-Jobbik a Harmadik út két társelnökét

Nyomozást rendelt el az ügyészség a 2006-os választásokra alakult MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt – közölte a Magyar Televízió Híradója hétfőn.

2009. augusztus 17., 20:20

Mint elhangzott, a pártot az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentette fel, miután súlyos hiányosságokat talált a már csak papíron létező szervezet gazdálkodásában. A számvitel rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárást a Vám és Pénzügyőrség végzi.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a híradónak elmondta, az ügyészség azért rendelt el nyomozást a MIÉP-Jobbik gazdálkodási hiányosságai miatt, mert az ÁSZ jelentése alapján megállapítható volt a bűncselekmény gyanúja. A nyomozás során tisztázni kell azt, hogy a számviteli problémák, illetve a számviteli hiányosságokért a párt vezetői közül ki tartozik büntetőjogi felelősséggel.

Mint közölték, a 2006-os országgyűlési választásokon 2,2 százalékos eredményt elérő párt két év alatt több mint hetvenmillió forint állami támogatást kapott, de a pénzzel nem számolt el.

A híradó szerint a MIÉP-Jobbik alapszabálya értelmében a párt gazdálkodásáért a két társelnök, Csurka István és Kovács Dávid felel, mindkettőjüket gyanúsítottként hallgathatják ki az ügyben. Kovács Dávid azóta már nem tagja a Jobbiknak.

A MIÉP és a Jobbik 2005 végén hozta létre a Harmadik Út elnevezésű mozgalmat, amely a 2006. évi országgyűlési képviselőválasztáson önálló listát állított, és elért eredménye alapján 2006-tól jogosult rendszeres költségvetési támogatásra.

Az ÁSZ június 4-én juttatta el a pártszövetség 2006-2007. évi gazdálkodásáról szóló jelentését az MTI-hez. A jelentés megállapította, hogy a pártszövetség a 2006-os és a 2007-es pénzügyi beszámolóit nem készítette el, és az előírt módon nem tette azokat közzé.