Gundel-Takács: Aki kíváncsi, az nem öregszik meg

– Nemrég ért véget a focivébé, hamarosan pedig a Maradj talpon! című műsorban kell helyt állnia, melynek már zajlanak az előkészületei. Volt ideje pihenni?

– Volt azért időm kifújni magam. Elmentem szabadságra, elutaztunk a feleségemmel kettesben. Őszintén szólva szükségem is volt rá: az elmúlt szezonban több mint 230 televíziós műsor készítésében – sportközvetítés, vetélkedő, Eurovíziós Dalfesztivál – vettem részt, ami után muszáj egy kicsit mással foglalkozni, feltölteni az akkumulátorokat.

– Úgy tudom, a hobbijai közé tartozik az érmegyűjtés, és zongorázni is tanult. Ma is le-leül a hangszer mellé?

– Van egy zongorám meg egy csomó kottám, még a hetvenes évekből, a zenei általánosból is. Csak erre tényleg kevés idő jut. Az érmegyűjtés azért jó, mert például Brazíliában, amikor visszaadtak a boltban, akkor bogarásztam, hogy milyen érméket kaptam. Vagy ha bolhapiacon járok, mindig megkeresem az érmeárusokat – erre jobban kerül idő. Az is nagyon kikapcsol, ha a kertünkben tevékenykedhetek. És az is, ha nem én vagyok a színpadon, hanem én lehetek a közönség: imádok színházba, múzeumba járni. Az a típus vagyok, aki rengeteg könyvet vásárol, hogy ha majd lesz ideje, elolvassa. Zömmel halmozódnak, de lesz majd az életnek egy olyan szakasza, amikor több időm lesz rá.

– Ha mostanában a kezébe kerül egy-egy brazil érme, mi jut eszébe?

– Nagyon nagy élmény volt. Brazília és a labdarúgó-világbajnokság külön-külön is érdekes. Brazília nem az az ország, amit a prospektusokban és úti filmekben látunk, a Copacabana meg a szamba csak a kirakat. Ezek az emberek nagyon másképpen élnek és gondolkodnak, mint mi itt, Európában. Láttam az ország árnyékos oldalát is, ugyanakkor azt is, hogy rendkívül mosolygósak, barátságosak, segítőkészek az emberek. A focivébétől nagyjából azt kaptam, amit vártam, abból nem ez volt az első. Így is felejthetetlen, persze. Amikor még öregebb leszek, elmondhatom majd: „Ott voltam azon a meccsen, kis unokám, ahol a németek 7:1-re megverték a brazilokat!”

– Közeledik a Maradj talpon! új évadjának premierje. Hogyan készül a műsorra?

– Kicsit fel kell frissíteni a reflexeket. Meg fogok nézni egy régi adást olyan szemmel, hogy hol vannak a műsor dramaturgiai pontjai, mi mi után következik, hol vannak a kamerák, mikor jönnek a szignálok, zenék. Ezután lesz egy nagy közös próbánk is. Amikor elindulnak a felvételek, öt nap alatt tizenöt műsort rögzítünk. Ezeket a napokat megelőzi két-három olyan nap, amikor felkészülök, utánaolvasok a kérdéseknek. A felvételen ugyanis semmilyen segédeszközöm nincs, mindent fejből kell megoldani.

– Ilyen sikerek után mire vágyhat még a televíziós szakmában?

– Beteljesületlen vágyam nincs. Ha holnap azt mondaná valaki, hogy nem tehetem be többet a lábam a televízióba, én akkor is azt mondhatom, hogy sok és sokféle műsort csináltam gazdag pályafutásom alatt. Ha nagyon kellene mondani valamit: szívesen csinálnék olyan műsort, ami a világot mutatja meg. Mennék egy kamerával Magyarországon és a világban, megmutatnám azt a rengeteg érdekes dolgot, amivel találkozhat az ember. Szerintem aki kíváncsi, az nem öregszik meg. Akiben viszont nem dübörög a kíváncsiság – ezt szoktam is mondani fiatal kollégáknak –, az ne menjen erre a pályára, mert nem fog tudni jó kérdéseket feltenni. Ez az én saját belső kontrollom: van-e bennem még kíváncsiság? Mert csak addig szabad csinálni. A kíváncsiság még mozgat, és ez visz előre.