Gulyás Gergely: A pedofiltörvény úgy jó, ahogy elfogadtuk

A miniszter szerint semmilyen korrekcióra nincs szükség. Összefoglalónk a csütörtöki Kormányinfóról.

2021. június 24., 12:57

Szerző:

A pedofíliaellenes törvényt is tárgyalni fogja a kormány a jövő héten induló nemzeti konzultációban – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Elárulta, hogy a konzultáció eredményét figyelembe fogják venni, de az nem derült ki, hogy az esetleges társadalmi nyomás tekintetében a törvény módosítására is lehet-e majd számítani. Megjegyezte, ez a törvény nem heterofób és nem is homofób, hiszen a szexualitás öncélú ábrázolása eddig is korhatáros besorolás alá tartozott a médiatörvényen belül. Szerinte a törvény egyetlen célja, hogy a gyermekek szexuális nevelése csak a szülők hatásköre legyen. Hozzátette, amennyiben az Európai Bizottság továbbra is támadja a nemrég elfogadott törvénycsomagot, akkor Magyarország vállalni fogja az erről szóló jogi vitát.

„Szerintem semmilyen korrekcióra nincs szükség, a törvény úgy jó, ahogy elfogadtuk.”

– fogalmazott. A miniszter szerint a magyar állam aktívan védi a melegek jogait, például a bejegyzett élettársi kapcsolattal, vagy a kisebbséget ért sérelmek polgárjogi érvényesítésével. Leszögezte:

„Kikérem magamnak, hogy bárki azzal vádoljon, hogy nem biztosítunk egyenlő méltóságot az eltérő szexuális orientációjú embereknek.”

A miniszter bejelentette: az 5,5 millió beoltott elérésekor a kormány megszünteti a kötelező maszkviselést, illetve a strandok, fürdők, szállodák látogatásához nem lesz szükség a védettségi igazolványra. A szórakozóhelyekre, koncertekre és fesztiválokra való belépéshez továbbra is kelleni fog az oltást igazoló okmány.

Arra a kérdésre, hogy a kormány hajlandó lesz-e kifizetni a Szputnyikkal beoltottak tesztelését, mivel az Európai Unió legtöbb országában ezt a vakcinát még mindig nem fogadják el, Gulyás Gergely azt felelte, hogy nem érzi a kompenzáció szükségességét. Hangsúlyozta, a Szputnyikkal beoltottak a vírus ellen védetté váltak, biztonságban vannak. Szerinte nincs nagy akadálya az utazásnak az orosz vakcinával sem, hiszen július 1-ével kiderül, melyik ország miként minősíti a különböző országokat és vakcinákat. Kiemelte, ha a zöld kategóriába kerülünk, bárhova utazhatunk. Ezek után hozzátette, az orosz vakcina hazánkban továbbra is a legjobb eredményeket hozza. Arról, hogy az EMA még mindig nem engedélyezte az oltóanyagot, csak ennyit mondott:

„Brüsszelben politikai szempontok kerültek az életvédelem elé.”

A lelassult oltási kampányról a miniszter úgy vélekedik, a kormány mindent megtesz az oltás fontosságának hangsúlyozásáért. Az oltási verseny azonban befejeződött, mivel mostanra már az oltóanyagból több áll rendelkezésre, mint amekkora az oltási igény. Hozzátette, az oltás kötelezővé tételét a kormány továbbra sem tartja elképzelhetőnek. Az is kiderült, a magyar vakcinagyár 2022 végére képes lesz termelni a magyar fejlesztésű, valamint bármilyen más megrendelt oltóanyagot. 

A koronavírus-járvány miatt kezdeményezett nyelvvizsga-amnesztiával Gulyás Gergely egyetért, de megjegyezte, ez főleg azt szolgálja, hogy a gazdaság újraindításánál a friss diplomások is munkába tudjanak állni. Az ősszel induló tanév a tervek szerint jelenléti oktatással fog zajlani, de jöhet egy olyan pillanat, amikor hibrid oktatási rendszerre kell átállni. A miniszter szerint ez csak attól függ, berobban-e egy újabb járványhullám. 

A munkavédelmi programról kiderült, a kormány minden eszközt egybevetve több mint 90 milliárd forintot fizetett ki bértámogatásra. 

Az autópálya-koncesszióval kapcsolatos kérdésekre Gulyás Gergely azt reagálta, a kormány célja az országon belüli hatékony és gyors közlekedés. A koncesszió esetében a befolyó díjakból építenének és tartanák fenn az új autópályákat. 

(Kiemelt kép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 24-én. Fotó: MTI | Balogh Zoltán)

 

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.