A kormány ismét előhúzta a nyugdíjas-kártyát

A kormány számára kiemelt fontosságú a gondoskodás a nyugdíjasokról, az idősek biztonságáról – hangsúlyozta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalára feltöltött videós bejegyzésben vasárnap.

 

2023. szeptember 24., 11:52

Szerző:

Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott: Magyarország kormánya mindig kiáll a nyugdíjasok érdekeiért, háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat, garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést és sikerült visszaépítenie a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldal vett el az idős emberektől.

A kormány számára ugyanilyen fontos az is, hogy gondoskodjon a nyugdíjasok biztonságáról, ezért indították el az Európában egyedülálló Gondosóra programot, amely egy ingyenesen igényelhető és havidíjmentes szolgáltatás, amit minden 65 év feletti kérhet, aki szeretné, hogy a nap 24 órájában biztonságban legyen – mondta.

A Gondosóra biztonságot ad a nyugdíjasnak, nyugalmat a hozzátartozónak, segítség egy gombnyomással – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

 A videós tájékoztatásban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kijelentette: sok idős ember él távol a szeretteitől, akik aggódnak értük, a Gondosóra baj esetén azonnal segítséget nyújt, használata rendkívül egyszerű, egyetlen gombnyomás és már érkezik is a segítség.

(Kiemelt kép: Nyitrai Zsolt okosórával gondoskodik a nyugdíjasokról. Forrás: Nyitrai Zsolt FB-oldal)

 

 

Tegnap 11:38

Orbán Viktor újabb interjút adott a svájci Weltwoche munkatársának, Roger Köppelnek. Ezúttal arról beszélt, hogy mi történt pontosan a Moszkvában tett látogatásakor.

Hétfő óta Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségével járó feladatokat, aminek jegyében Orbán Viktor hiperaktívvá vált a diplomácia terén. Ez a túlbuzgóság ugyanakkor nem vált ki osztatlan sikert a testület tagjai körében.