Gólyatábor

„Nálunk nem szoktak megerőszakolni senkit a táborokban” – így indít a hallgatói önkormányzat képviselője az egyik jó hírű budapesti egyetemen, amikor arról érdeklődünk, kik és hogyan szervezik náluk a gólyatáborokat. Érthető a zaklatottság, senki sem beszél szívesen arról, ami történt – pláne arról nem, ami megtörténhet a saját gólyatáborában. Aki mesél, név nélkül teszi, kérve, hogy „ezt azért ne nagyon írjátok meg”.

A bűncselekményben érintett ELTE-n is a hallgatás falaiba ütközünk. „Megtiltották, hogy bárkit kapcsoljak ez ügyben. Különösen a HÖK-irodát” – hallatszik az elutasító férfihang a telefonban. „Valószínűleg egyébként sincs ott senki” – teszi még hozzá. A történtek után az egyetem vezetése felfüggesztette a hallgatói önkormányzat működését. A rendőrségi nyomozás lezárulta után indítanak belső vizsgálatot (a részletekről lásd keretes írásunkat).

Nem titok, miről szól manapság egy gólyatábor: féktelen buli, vad lazulás, szex és alkohol minden mennyiségben. A szülők többsége eleve gyanakodva engedi el gyermekét, hiszen pletykákat mindenki hallott már. Pedig papíron az egész nem más, mint ismerkedés, csapatépítő tréning.

A gólyatábort a diákok érdekképviselet szerve, a hallgatói önkormányzat szervezi. A HÖK minden felsőoktatási intézmény elmaradhatatlan intézménye, létrehozására jogszabály kötelez. Az egyetem minden évben jelentős összeget különít el a HÖK működésének és kiadásainak fedezésére. A gólyatáborok költségeit ebből a pénzből és a résztvevők befizetéseiből fedezik. A gólyatábor nem luxusbuli, a magyar felsőoktatás anyagi helyzete nem is tenné lehetővé, hogy wellness-hoteleket és yacht-kirándulásokat finanszírozzon leendő hallgatói számára. Egy dolog azonban mindig van: alkohol. És ahol ilyen mennyiségben folyik a szesz, törvényszerű, hogy eldurvulnak a játékok.

– – – – – – – – – – – – – – –

„Aki nem akart inni, az béna volt, és ki lett közösítve.”
„Nagyon durva alkoholmérgezést kaptam.”

„Az egyik lány annyira beivott, hogy még évekig azon röhögtünk, mennyire szét volt esve.”

„Mindenki tudta, hogy milyenek a gólyatáborok: leitatnak, bevonszolnak a bokorba, aztán még te leszel az évfolyam lotyója.”

„FTP-szerveren osztották meg a tábori képeket, és volt egy külön mappa minden évben a tábor kurvájának, akit az adott évben a legbevállalósabb lánynak kiáltottak ki. Az sem volt ritka, hogy a lány olyan részeg volt, hogy felállni alig tudott. És voltak ott oktatók. Csak az nem tudott róla, aki nem akart tudni.”

Valószínűleg ezek a legerősebb mondatok, amelyeket a gólyatáboros emlékek felidézése közben hallottunk egyetemi gólyatábort megjárt lányoktól. Jelzésértékű, hogy az utolsó három idézet ELTE-s öregdiáktól származik.

– – – – – – – – – – – – – – –

Pedig beavatási szertartásokra szükség van – mondja Kökény Veronika pszichológus. Illetve lenne, merthogy a testületi lerészegedés nem számít annak. Szerinte az archaikus népekhez kell visszanyúlnunk, akiknél már nagyon fiatalon beavatták az utódokat a felnőttkorba. „Akkoriban nem volt választási lehetőség, hogy te tovább tanulsz, te pedig dolgozni fogsz. Mindenki egészen kis korától fogva tudta, hogy mit csinál majd az életében. Emiatt beavatási szertartás is csak egy volt abban a közösségben, amiből valószínűleg senki nem került ki az élete folyamán.”

A szakember szerint, amikor egy új dologba fogunk bele, meg kell gyászolni mindazt, amit hátrahagytunk. A beavatási szertartásoknak részben ez az értelme: legyen valami, ami a jelentőségteljes pillanatra irányítja a figyelmet. Másrészt, és ez jóval fontosabb, az összes beavatási szertartás célja, hogy kitágítsa azt a pillanatot, amikor belépünk életünk új szakaszába.

„Amikor egy tizenhét éves fiatalból tizennyolc lesz, az csupán egy szempillantás: az óramutató egy ugrása, ennél azonban jóval többről van szó, és ezt ő is érzi. Mivel lehet kitágítani a szubjektív időt? Cselekvéssel – az csak időben tud történni. Ezek a rítusok mind cselekvések” – mondja Kökény Veronika. Úgy látja, ma is több ilyen rítus létezik még, de a mindennapok során nem kapnak elég hangsúlyt: évnyitó, évzáró, és ilyen lenne a gólyatábor is.

Mint mondja, a klasszikus beavatási rítusnak három lépése van. Az első a szeparáció, az elválás a szülői háztól. A második a szimbolikus halál – az archaikus társadalmakban ez mindig fájdalmas próbatételek, apróbb csonkítások formájában jelent meg, amelyen túl kell esni, mielőtt beléphetünk az újba. A harmadik lépés a szimbolikus feltámadás: a beavatott szertartásosan kerül vissza a törzs hétköznapi életébe, de már a felnőtt világba. A rítus lényege, hogy valahonnan valahová tartunk, ha ebből a mintázatból bármi hiányzik, akkor az már nem nevezhető beavatási rítusnak

Megjegyzendő, hogy a törzsi társadalmakban a beavatást mindig az idősebb generációk végzik. A gólyatáboroknál ez is hiányzik, hiszen a hallgatói önkormányzat menedzseli a rendezvényt, akik csupán felsőéves egyetemisták.

– – – – – – – – – – – – – – –

A fonyódligeti gólyatáborban történt bűncselekmény után egyre gyakrabban vetik fel, hogy mennyire lehet felnőttnek tekinteni manapság egy tizennyolc-húszéves, hivatalosan a „fiatal felnőtt” kategóriába tartozó embert?

„Magamról úgy gondolom, hogy még 21-22 évesen is bőven gyereknek számítottam több szempontból is. Nem abban az értelemben, hogy ne tudtam volna felelős döntéseket hozni az életemről, viszont egy csomó támogatásra lett volna szükségem. Jó egyetemre kerültem, és sok támogatást kaptam, de ez csak véletlen. A szervezet maga egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz a hallgatókkal, hogyan élik meg ezt a szociokulturális váltást, hogyan vészelnek át krízisidőszakokat” – mondja Papp Réka Kinga, a Hallgatói Hálózat egyik alapítója.

Szerinte a legtöbb hazai egyetemen fel sem merül, miszerint bármi felelősségük volna a hallgatói életvezetéssel kapcsolatban. Holott boldogabb égtájakon kiterjedt rendszere van ennek: a hallgatók igénybe vehetnek az egyetem által biztosított pszichoterapeutát, ilyen-olyan rekreációs lehetőségeket, öregdiákok támogatását, és így tovább.

Elméletben nem lehet felnőtté válni, csak gyakorlatban – így vélekedik a kérdésről Kökény Veronika. A pszichológus szerint annál később jön el az érettség, minél később kerül sor arra, hogy valaki egzisztenciálisan felelősséget tudjon vállalni saját magáért és esetleg másokért is. „Tizennyolc évesen fiatal felnőttnek mondjuk, de pszichológiailag a fiatalok egy része még éretlen. A szülők és gyerek közötti alkufolyamat része is, hogy kit mikortól tekintenek felnőttnek. Ugyanakkor ismerünk olyan ötven-hatvan éves embereket is, akik úgy gondolják, hogy még nem nőttek ki a serdülőkorból” – mondja.

– – – – – – – – – – – – – – –

Az erőszaktevőt elítélik, visszaesőként különösen, efelől nincs kétsége senkinek. Az ELTE TÓK hallgatói önkormányzata tagjainak sorsáról az egyetemi vizsgálat dönt. Nem kizárt, hogy kicsapják őket. Rossz nyelvek szerint azonban az ELTE vezetése (és általában minden felsőoktatási intézményé is) pontosan tudja, mi történik a gólyatáborokban. Vagy, ha egy csöppet is érdekelné, hogy mi történik a hallgatóival, könnyen kideríthette volna.

„Teljesen elfogadhatatlan, hogy a gólyatáborban a hivatalos közösségszervező program az, hogy mindenki a sárga földig leissza magát, és iszonyú erővel kicikizik azokat, akik nem részegednek le azonnal” – mondja Papp Réka Kinga. Úgy látja, az egyetemi vezetés a hallgatói képviseletet és közösségszervezést – amiről egyébként nem gondol semmit, és a háta közepére kívánja az egészet – odahajítja a HÖK-nek, aztán majd lesz, ami lesz.

Az ELTE bölcsészkarának hallgatói önkormányzatának nem ez az első botránya. Másfél éve derült ki, hogy a HÖK származása, politikai és vallási nézetei, illetve szexuális orientációja alapján listázta a frissen felvett hallgatókat. Ekkor vált közismertté az ELTE-s hallgatói körökben jól ismert tény is, miszerint a hallgatói önkormányzatok és „holdudvaraik” többsége tulajdonképpen jobbikos sejtként működik az intézmény kebelén.

A vezetésnek abba természetesen nem kell beleszólnia, hogy mit gondolnak az egyetemi polgárok, nem kell semmilyen politikai nézetrendszert ráerőltetni a diákokra, de a politikai semlegességet el kellene várnia a HÖK-től is. Az intézmény vezetése valószínűleg ugyanúgy tudott a listázásról és a jobbikos összefonódásokról, mint a gólyatábori történésekről.

„A HÖK nem valami külső szerv, ami befurakodott, hanem helyben nevelődik ki. Az egyetemet abszolút nem érdekli, milyen eredménye lesz a kari képviseleti választásoknak, amelyek abból állnak, hogy sajtpapírokat osztogatnak minden évben ismeretlen nevekkel, és ül ott néhány HÖK-ös a folyosón. Ha az egyetemnek rendben van az, hogy abszolút nincsen semmilyen közösség, akkor már régen rossz” – mondja Papp Réka Kinga.

– – – – – – – – – – – – – – –

A pszichológus szerint sajnos több helyről hallani az egyetemek személytelenségéről és a közösségek hiányáról. „Ennek súlyos következményei lehetnek aztán a társadalmi életben. Ha így mennek ki generációk az egyetemről, akkor mit lehet várni civilségünkkel, közéletiségünkkel kapcsolatban?” – teszi fel a kérdést Kökény Veronika.

Papp Réka Kinga arra emlékeztet, hogy amikor felújították az ELTE bölcsészkarát, beépítették a belső udvarokat, és felszámolták a közösségi tereket. Eltűntek az olyan helyek, ahol le lehet ülni, össze lehet jönni. Az egyetem nem érezte szükségét, hogy a munkálatok előtt konzultáljon a hallgatóival arról, mit szeretnének ott látni. „Az egyetemet a hallgatók is csinálják, sőt, az egész intézmény a hallgatóért létezik. Nem egy kutatóintézet, ahol a diákság csak kolonc. Eleve elhibázottnak látom, amikor az egyetemeket a nagybetűs szent Tudomány kegyhelyeként emlegetik. A felsőoktatásban ugyanúgy bánnak a hallgatókkal – és a közoktatásiban is a diákokkal –, mint a betegekkel az egészségügyben. Lázlappá redukált nyomorultak vagyunk.”

A magyar egyetemeken sem munkahelyi, sem oktatási szinten nincs szexuális kódex. A nyugati intézményekben már rég felismerték, hogy a tanár-diák viszony, illetve a hallgatók közötti autoritásviszonyok rengeteg lehetőséget adnak ilyen típusú visszaélésekre.