Számlázási útikalauz gázfogyasztóknak

„Elnézést az okozott kényelmetlenségekért” – állhatna végső üzenetként a mi történetünk végén is. Fogyasztó legyen a talpán, aki eligazodik az energiaválság által megbolygatott szolgáltatói eljárásrend útvesztőjében.

 

2022. október 18., 18:02

Szerző:

Az alábbi eset szerkesztőségünk egyik munkatársával esett meg. A kolléga éves gázfogyasztását átalányszámlákkal rendezte. Az éves leolvasás idén október 10. és október 25. közé esik. A korábban 30 ezer forintos egyenletes részszámlázású átalány augusztusban 87 224 forint volt, míg szeptemberben már 100 978 forintra rúgott. Ám az igazán érdekes fordulat csak ezután következett. 

Hogy volt, hogy nem volt?


2022. október 16-án munkatársunk az MVM Next online ügyintézésre szolgáló személyes fiókjában észrevette, hogy 2022. október 12-én rögzítettek egy értéket, „közbenső leolvasás elszámolással” megnevezéssel. Az eset több szempontból is érdekes. Egyfelől: kollégánk a leolvasás napján nem tartózkodott otthon, így így kizárt, hogy a gázóraleolvasó bejutott volna az udvarra leolvasni a mérőállást. Másfelől: a leolvasó által rögzített érték 96 köbméterrel több, mint amit az állítólagos leolvasás után négy nappal a munkatársunk által lefényképezett óra mutatott.

Megkerestük az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-t, ahonnan a számlák érkeznek, hogy megértsük, mi történt valójában. Az MVM Next arról tájékoztatott minket, hogy a kérdéses fogyasztási helyén az Opus Tigáz a területileg illetékes földgázelosztó társaság, a mérő leolvasásával kapcsolatos kérdéssel hozzájuk kell fordulni.

Elküldtük hát kérdéseinket az Opus Tigáz részére, ahonnan viszont azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a fogyasztási hely nem hozzájuk tartozik.

Egy korábbi számla tüzetes átolvasásakor felfedeztük, hogy az adott fogyasztási hely az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt.-hez tartozik. Elküldtük kérdéseinket az Égáz-Dégáz Zrt. számára is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hasonló esetben a felhasználók hová fordulhatnak, illetve miként ellenőrzik a leolvasások valódiságát. Azt is szerettük volna megtudni, vajon az online rendszerben megjelenő érték tényleges leolvasásból származik-e. Amint megérkeznek az Égáz-Dégáz Zrt. válaszai, közzétesszük azokat.

Eközben az MVM Next arról tájékoztatta lapunkat, hogy a társaság valamennyi ügyintézési csatornáján jelentősen megnövekedett a forgalom az elmúlt időszakban, az írásos megkeresések feldolgozása folyamatos. Azt javasolják, hogy ügyfeleik vegyék igénybe az önkiszolgáló digitális ügyintézési felületeiket, amelyet már mobilappként is elérhetnek. „Szeretnénk jelezni továbbá, hogy az MVM az ügyfelek tájékoztatása érdekében egy részletes microsite-ot is kialakított, amelyen számos információ megtalálható, árkalkulátorok, számlamagyarázók, kisfilmek, kérdések-válaszok segítik az ügyfeleket.”

(Kiemelt képünk: Hibaüzenet. Forrás: az MVM Next honlapja)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.