Gázpisztollyal fenyegetőzött egy 36 éves salgótarjáni férfi, mert nem szolgálták ki az italboltban

2020. március 1., 11:04

Szerző:

Február 29-én érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Salgótarjánban, az egyik italboltban — mivel az alkalmazott már nem akarta kiszolgálni — egy férfi fegyverrel a kezében fenyegetőzik. A bűncselekmény során nem sérült meg senki — számolt be a Police.hu.

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül a helyszínre értek, ahol a 36 éves férfit elfogták, a ruházatát átvizsgálták, és a kabátja zsebében két gáz-riasztó pisztolyt és ahhoz tartozó lövedéket találtak meg, amit lefoglaltak.

Az egyenruhások a 36 éves helyi lakost a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, a nyomozók zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A hatóság az eljárást szakértő bevonásával folytatja.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.